A jelenleg egyébként HR-esként dolgozó Kneszl Beáta Kármen borderline személyiségzavarban szenved, erről egy könyvet is írt, melyből az orvosi egyetemen is tanítanak– ezek után szinte másodlagosnak tűnik, hogy Beáta igazoltan Mercedes-függő is.
A borderline egyik alapvető jellemzője, hogy az érintettnek nincs stabil identitása, mindössze rendre váltogatott szerepekkel bír. Beáta például a borderline-ügyet viszi a hátán Magyarországon, még egy hivatalos világnapért is korteskedik, ugyanakkor saját bevallása szerint Mercedes-függő – a két dolog között ráadásul összefüggés is található.
Hogy az édesapámhoz, vagy egy volt barátomhoz köthető-e a szerelem fellángolása, magam sem tudom – mesélte Beáta. Apja ugyanis inkább vásárolt Mercedest, mintsem nagyobb lakásba költöztesse családját, míg a hölgy egy korábbi párja mellett ülve pillantotta meg azt a modellt, melybe nemsokára ő is beleülhetett – alig 20 évesen.
Emlékszem, a 30. születésnapomra teljes motorgenerált kértem ajándékba, természetesen a „szerelmemnek” – magyarázta Beáta, akinek egy korábbi barátja hitelezte meg a kocsit, igaz, kifizetni végül nem sikerült: egy újabb férfi 2012 márciusában sajnos ripityára törte a gépjárművet, amit hősnőnk azóta is gyászol.
– Abban az időben derült ki, hogy borderline-os vagyok, és meg is indultam a lejtőn: jómódú, tehetős családban nőttem fel, azóta azonban képtelen vagyok újra Mercedest vásárolni magamnak – mondta el Beáta, aki a „végzetes” karambolt követően három napon át az alkoholban kereste a vigaszt. Mára azonban szerencsére sokkal jobban van és folyamatosan azon dolgozik, hogy egyszer újra „tolhassa maga előtt a csillagot – elvégre a 2013-ban megállapított függősége a csatolt zárójelentések szerint a mai napig fennáll…
A borderline személyiségzavar határesetit jelent, ez pedig arra utal, hogy az érintettek személyisége széttöredezett, vagyis az ép, illetve a nagyon zavart közti határmezsgyén mozog. A borderline-osok hangulata nagyon változékony, szélsőséges: mindennapjaikat folyamatos indulatok, valamint elvárások jellemzik: az érintettek zömén mérhetetlen
elhagyatottságérzés lesz úrrá, melynek következtében szeparálódnak ugyan, mégis jelentős törődést igényelnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.