Kilenc ember, köztük egy csecsemő is megsérült egy kezdőjogsis miatt Hajdúnánáson

Kilenc ember, köztük egy csecsemő is megsérült egy kezdőjogsis miatt Hajdúnánáson

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 13. 21:30
Nem volt még egy éve jogsija, elfelejtett elsőbbséget adni és megállni a stop táblánál.
Bors

Ripityára tört több autó, és rengetegen megsérültek a balesetben, amit egy kezdő sofőr okozott Hajdúnánáson azzal, hogy nem adott meg egy elsőbbséget. A sérültek közt egy néhány hónapos csecsemő is volt.

Bár az időjárás és így a látási viszonyok is tökéletesek voltak, a férfi, alig egy éves jogosítvánnyal egy kereszteződésnél egyszerűen figyelmen kívül hagyta a stop táblát, és behajtott a kereszteződésbe. Emiatt, 3 utasával, akik egyébként nem használták a biztonsági övet sem, belerohant egy másik autósba. Mindkét autó sodródott, és így nekiütköztek egy harmadik autónak.

A baleset miatt az egyik vétlen sofőrnek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülései keletkeztek, a három gépjárműben utazó további nyolc személy, köztük egy néhány hónapos csecsemő is megsérült, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek.

A nyíregyházi férfi elismerte bűnösségét, a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Az ügyészség javasolta, hogy tárgyalás nélkül szülessen ítélet, és pénzbüntetést kapjon, valamint hosszabb időre tiltsák el a vezetéstől a sofőrt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.