Mentők

Tömegbe hajtott egy autós, hat ember azonnal meghalt - fotók

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 28. 09:30
Pillanatok alatt következett be a baleset. A tömeg az egyik pillanatban még nevetett, majd sikolyok hallatszottak mindenhonnan.
Bors

Drámai pillanatoknak voltak szemtanúi a karneváli fellépők és látogatók, amikor egy autós váratlanul a boldogságtól zsibongó tömegbe hajtott. Hat ember azonnal életét vesztette, míg tíz másik járókelő súlyosan megsérült.

Az elsődleges információk arról számoltak be, hogy az autót a rendőrök üldözték, mielőtt belehajtott volna a tömegbe. Ám ezt hamar cáfolták, ahogy azt is, hogy terrorizmussal összefüggésben lenne az eset.

– Egy gyorshajtó autós hajtott bele a tömegbe – mondta a szomszédos város polgármestere.

Miután a jármű a tömegbe hajtott, majd megpróbált elhajtani, a rendőrség feltartóztatta. Az autóban ülő két személyt, a 30 év körüli helybélieket őrizetbe vették.

- Egy hosszú egyenes sorban álltunk, és nagyjából 150 ember volt ott. Hatalmas zajt hallottunk a hátunk mögül, és az autó szó szerint belehajtott az emberek csoportjába. Ez olyasmi, amit azt gondoltam, hogy soha nem fogok látni az életemben. Mindenki a földön feküdt. Az emberek sikoltoztak. Volt zene és mosolygás, majd három másodperccel később sikoltozás. Szörnyű volt – nyilatkozta az egyik szemtanú.

Annelies Verlinden belügyminiszter együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak, és azt mondta, hogy alapos körültekintéssel fogják kivizsgálni az esetet – írja az Independent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.