PECAROVAT

Thaiföldi fenevadak nyomába eredt a világbajnok bunyós

K. D.

2022. március 11. péntek 14:30

Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal Thaiföldre látogattunk, ahol a tengeri és vadvízi pecába avat be minket a Muay Thai-világbajnok, Szána Patrik.

Először kóstolt bele a tengeri horgászatba a Thaiföldön készülő Muay Thai-világbajnok, Szána Patrik. A küzdősportolónak nemcsak a halakkal kellett megküzdenie, hanem a méteres hullámokkal is, amely az Andamán tengeren érte őt.

– A hullámok sokszor erősen megbillentették a hajónkat, de erős, edzett szervezetem van, bírom a terhelést, így rosszullét szerencsére nem fogott el – fogalmazott a Borsnak Szána Patrik, aki gyermekként kóstolt bele a horgászatba, édesapja tanította. – Hat éves koromban fogtam elsőként a kezemben, ez inkább csak egy náddal úszózás volt. Azóta is ahogy az időm engedi hódolok ezen szenvedélyemnek.

Dülledtszemű álsügeret fáraszt a Muay Thai-harcos Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Fenekezés a tengeren

Bár Patrik több módszert is kipróbált a tengeren, a legeredményesebbnek a fenekezés bizonyult. A szerelékre 50 grammos ólmot kötött, a horogra pedig kagylót és egyéb tengeri apróhalat tűzött.

– Kitartó próbálkozás megtérült, szépen kezdtek megérkezni a halak is. Elsőként egy dülledtszemű álsügér akadt a horogra, majd barramundik, amit a helyi vizek sügérének is neveznek. Ha nem is rekord méretekkel rendelkező halak kaptak a horogra, de arra mindenképpen tökéletesek voltak, hogy a hajó kapitánya elkészítse belőlük az ebédünket – tette hozzá a világbajnok bunyós, aki 12 órát pecázott a tengeren.

Vörösfarkú harcsa a horgon

Muay Thai-harcos egyéni rekordját is megdöntötte Thaiföldön. Igaz, nem tengerben, hanem édesvízben. Az egyik híres tavon 30 kilós vörösfarkú harcsát zsákmányolt. Ez a Dél-Amerikában őshonos faj eltörpül a magyarországi szürkéhez képest, éppen ezért a 30 kilós példányok óriásinak számítanak. A világrekord 44 kilós volt.

Büszkén pózol rekordharcsájával Szána Patrik Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

– A csodacsali a vízközt lebegtetett csirkeaprólék volt, ezzel a csemegével sikerült több szép példányt horogra csalnom, a legnagyobb pedig egy 30 kilós harcsa volt. Természetesen a képek után visszaengedtük a tóba – mondta Patrik, hozzátéve: nagy kultúrája van a haltenyésztésnek Thaiföldön, a helyiek többsége foglalkozik ezzel.

A horgászturizmus is népszerű

Mivel az ázsiai ország a turizmusra fekteti a fő hangsúlyt, ezért az ide érkezők könnyedén találhatnak maguknak olyan tapasztalt pecásokat, akik kiviszik az idelátogatókat egy-egy horgásztúrára.

Hatalmas hullámok voltak a tengeren Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

– Az, hogy mennyibe kerül sok mindentől függ. Mennyi időre bérlünk horgászbotot, hajót, horgászhelyet vagy éppen guydot, azaz segítőt. Ezek alapján vannak néhány tízezer forintos utak is, de akár egymilliósra is befizethetünk. Ez pénztárca függő – zárta Patrik, aki magának szervezi az útjait, hiszen jól ismeri az országot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057606_auto_resized.jpg
origo.hu

Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15745_resized.jpg?avcount=1685757008
origo.hu

Megrázó: ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055193_auto_resized.jpg
life.hu

DNS-tesztet követelt Al Pacino: nem hitte, hogy bárkit teherbe tud még ejteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057547_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Aki véres rendőrrohamot akar látni, az valóban menjen Párizsba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056835_auto_resized.jpg
metropol.hu

Itt a fordulat: megtalálták és lehozták a hegymászó holttestét a Himalájáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056938_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Agyi ödémát kapott, SMS-ben köszönt el feleségétől a hegymászó + Kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15742_resized.jpg?avcount=1685757008
origo.hu

Szörnyű részletek derültek ki Dolly állatkínzós botrányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054969_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Lejárt szavatosságú tejbe kortyoltál? Nem kell mindjárt pánikba esni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057269_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a magyar énekes: fájdalmas volt a búcsú, mégis hálát érez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057201_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogva jelentette be lánya: elhunyt a legendás zeneszerző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057093_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Felfoghatatlan: váratlanul összeesett és meghalt egy 3 gyermekes édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó