Orbán Viktor: Magyarország energiaellátását biztosítottuk

Orbán Viktor: Magyarország energiaellátását biztosítottuk

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 11. 14:53
A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozója után feltöltött Facebook-videójában, péntek hajnalban.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az ukrán-orosz háború helyzete „több mint drámai”.

„Meghallgattuk a Putyinnal tárgyaló francia elnököt és a német kancellárt. Nem zárható ki, hogy az összecsapások el fognak húzódni. Úgy döntöttünk, hogy Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba” – mondta Orbán Viktor.

Mind a francia elnöknek, mind a német kancellárnak köszönetet mondtunk, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében

– ismertette a találkozón elhangzottakat a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy gazdasági kérdésekről is tárgyaltak Versailles-ban.

„A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz” – emelte ki a miniszterelnök.

Ezt elvégeztük, reggel folytatjuk – zárta szavait Orbán Viktor.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.