Maratonra készült, már csak hónapjai vannak hátra a kétgyermekes édesapának

Maratonra készült, már csak hónapjai vannak hátra a kétgyermekes édesapának

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 13. 08:30
Teljes sokként érte a családfőt, amikor az orvosok közölték vele, hogy gyógyíthatatlan beteg. A férfi minden percért küzd.
Bors

Egy kétgyermekes apuka éppen egy maratonra készült, amikor szörnyű betegsége kiderült. A 45 éves Mark Jones, aki a nagy manchesteri Urmstonból észrevette, hogy a gyomrában keletkezett egy csomó.

Először azt gondolta, hogy csak a néhány héttel korában lefutott félmaraton miatt kialakult sérv lehet. Ám ennél jóval nagyobb volt a baj. Mark akkor kezdett el aggódni, amikor súlyos fáradtság és véletlenszerű fájdalmak törtek rá a hátában és az oldalában. Elment a háziorvosához, aki azonnali kivizsgálásra küldte. Ekkor derült ki, hogy a férfi sérve valójában veserák. Az orvosok semmi jót nem ígértek a számra, azt mondták: már csak hónapjai vannak hátra.

- Tudtam, hogy valami nincs rendben. Először azt hittem, hogy sérv. Maratonra készültem, így néhány héttel korábban lefutottam egy félmaratont. Természetesen az ember csak a legjobbra gondol. A rák az utolsó dolog a listán – mondta Mark, aki feleségével, Sarah-val és lányaival, a hároméves Sadie-vel és a nyolcéves Poppyval él.

- Azt mondták, hogy átterjedt a gerincemre, ezért sugárterápiát kell végezni, hogy összezsugorítsák a csomókat, hogy tudjak mozogni és járni. Egyenesen kórházba kerültem, és szombaton sugárterápiát kaptam. Elvesztettem a lábam, mert gerincsokkot kaptam. Három héten keresztül tíz kezelésen vettem részt, és nem igazán értettem, mennyire rossz a helyzet – tette hozzá a kétgyermekes Mark, aki hozzátette: sokkoló volt számára, amikor az orvosok közölték, hogy a rákja gyógyíthatatlan.

A férfi hetekkel a terápia megkezdése után sem tud járni, de már kerekesszékben tud ülni. A napjait azonban többnyire az ágyban fekve tölti. A korábban aktív és társasági életet kedvelő Markot, így lelkileg is nagyon megterheli betegsége. Mindennek ellenére pozitív próbál maradni és gyógytornára is jár.

- Kizárt, hogy két hónap múlva bárhová is elmenjek. Tovább fogok küzdeni, és addig fogom elhúzni, ameddig csak tudom. Ha eljutok karácsonyig, az csodálatos – mondta reménykedve.

Mark informatikusként dolgozott és nemrég házasodott össze gyermekei anyjával, Sarah-val. A pár nem így tervezte a nagy napot, de nem akartak tovább várni Mark gyógyíthatatlan rákos betegsége miatt. A ceremónia nagyon meghatóra sikerült, lányaik voltak a gyűrűhordozók. 

(VIA)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.