Covid

Mellbevágó: belehalt a koronavírusba egy 7 éves kislány

2022. február 20. vasárnap 16:00

Napokkal azután, hogy megszületett a húga, meghalt a 7 éves kislány.

A 7 éves Adalyn Graviss szüleit összetörte a gyász. A kislány 72 órával azután halt meg, hogy COVID-tesztje pozitív lett. Adalyn, a Tennessee állambeli Knoxville második osztályos tanulója február 7-én halt meg.

„Boldog, egészséges, normális, gyönyörű lélek volt” – mondta anyja, Jennifer a Good Morning America műsorban. "Annyira édes volt, csodálatos gyerek."

A kislány február 4-én reggel azt mondta a szüleinek, hogy lázasnak érzi magát. Megmérték a hőmérsékletét, majd Covid-tesztet csináltattak vele, ami pozitív lett. Nem engedték iskolába, de a hőemelkedésen kívül látszólag semmi baja nem volt, boldogan játszott az udvaron. Ám egyszer csak rosszul lett, nehezen beszélt és járt.

"Kilenc óra fele még reagált nekünk, bár már nehézkesen beszélt. 10 órára a sürgősségin voltunk és már nem tudott beszélni se".

Adalynt azonnal rákapcsolták egy ECMO-gépre, amelyet a koronavírusos betegek utolsó mentsvárának tartanak.

"Hiába láttam, mi történik, nem tűnt valóságosnak. Az eredményei javulni kezdtek, kezdtünk reménykedni, de aztán hirtelen minden rosszabbra fordult" - emlékezett vissza az édesapa, Adam.

Adalynnál súlyos szívizomgyulladás, szívgyulladás, valamint egy ritka neurológiai állapot, az úgynevezett akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM) lépett fel, a koronavírus megtámadta a kislány agyát. Két napra rá, hogy kórházba került, Adalyn feladta a küzdelmet.

Adalynnak napokkal korábban született kistestvére. A kislány maga kérte a szüleit, engedjék, hogy beoltassa magát, mert nem akarta, hogy a húga elkapja tőle a vírust. A szülők azonban nem tartották fontosnak az oltást.

„Évekig várt arra, hogy nagytestvér lehessen” – mondta Jennifer. "Minden este imádkozott Istenhez, hogy adjon neki egy babát, hogy nagytestvér legyen, és ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt öt napon át megtapasztalhatta."

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális hőség lesz holnap is - mutatjuk, meddig tart

origo.hu

Elhagyta a felesége az RTL Klub gyerekverő sorozatsztárját

vg.hu

Az Egyesült Királyság elzárja az EU-ba vezető vezetékeket, ha az orosz gázválság fokozódik

ripost.hu

Hat megyére adtak ki riasztást: ekkor érkezhet az enyhítő eső

vg.hu

Derékba törné a magyar felzárkózást az euró

ripost.hu

Nagyon komoly döntést hozott Schobert Norbi legkisebb gyereke

travelo.hu

A Duna-völgyének egyik legszebb szeglete napfordulókor varázslatos is

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: brutális vihar közelít hazánk felé

borsonline.hu

Leállt a forgalom Budapesten, brutális baleset történt

borsonline.hu

Lefotózták, az erkélyen villant ki a barna hajú szépség szeméremdombja - fotó

További cikkek

Szexi

Lefotózták, az erkélyen villant ki a barna hajú szépség szeméremdombja - fotó

Dráma

Megrázó részletek a Dunában eltűnt 17 éves lányról: 7 éves húga végignézte, ahogy elmerül