Egy görögországi családi nyaraláson kezdődött a rémálom. Az 5 éves Albie Korinek egyik pillanatról a másikra esetlen lett, folyton megbotlott és elesett, folyt az orra és gyakran volt levert. A szülők ekkor még nem gondoltak semmi rosszra, bár szokatlannak tartották ezt a kisfiútól. Akkor kezdtek gyanakodni, hogy valami komolyabb gond lehet, amikor beszéltek Albie tanárnőjével, aki elmondta, a kicsi mostanában gyakran elalszik az órákon, vagy egyáltalán nem bír figyelni.
A szülei így elvitték a kórházba kivizsgálásra, az orvosok pedig azt mondták nekik, Albie-nak diffúz belső pontine gliómája (DIPG) van, amely egyfajta agydaganat, de gyógyszeres kezeléssel gyógyítható.
A szülők a hír hallatán elszomorodtak, ám a legrosszabb másnap következett be. Felhívták őket ugyanis a kórházból, hogy tévedés történt, és az 5 éves kisfiúnak valójában terminális agydaganata van, nem lehet már operálni.
"Két napot kellett várnunk az első diagnózisra. Amikor elmondták, hogy mi a baja, és hogy elég gyógyszereket szednie, nem kell műteni és semmi egyéb, lementem a Temze partjára és hálát adtam Istennek. Semmi mást nem bírtam mondani, csak, hogy köszönöm. Aztán felhívtak minket, hogy tévedés történt.
Csak üvölteni tudtam, hogy nem, nem, nem. Szörnyű volt. A nővér, aki közölte, elkezdett sírni. Csak annyit tudott mondani, annyira sajnálja"
- emlékezett vissza az édesapa, Al.
Az ötéves mostanra 13 alkalommal kapott sugárterápiát, és hat hónapon belül még több kezelést kaphat. Ezzel nem tudják megmenteni az életét, csak időt nyernek a számára. De Albie ezt is pozitívan fogja fel. A Covid miatt csak az egyik szülő lehet vele a kezeléseknél, és ő az édesanyját választotta. Azt mondta azért, mert az édesapjának otthon kell maradnia és vigyáznia kell az aranyhalaira.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.