Tragédia

Váratlan fordulat: Fia kezéből kirepült kalapács ölte meg Szilágyi Istvánt?

Létrehozva: 2022.01.12.

Állítólag csak férje halála után mert beszélni fia agressziójáról Szilágyi István özvegye, Jolika néni. A házaspár segítője elmondta, őt sosem kedvelte Péter, mindig tartották a három lépés távolságot.

Mint arról a Bors már többször írt, 2020. májusában holtan találták meg Szilágyi Istvánt, az ország Lópici Gáspárját. A rendőrség az eset után a házaspár fiát, Szilágyi Pétert tartóztatta le, miután kiderült: kalapáccsal verhette agyon édesapját. Nem először bántalmazta szüleit, már eljárás is folyt ellene, azonban a család sosem tett feljelentést, a színész és felesége mindig megvédték fiukat a nyilvánosság előtt.

A férfi azóta is azt állítja, hogy bár apja holtteste mellett találták meg, nem ő volt a gyilkos, hanem egy ismeretlen besurranó. A házaspárt segítő férfi, B. D. mindig három lépés távolságot tartott a Pétertől, aki szerinte nem kedvelte őt:

Az én meglátásom szerint nem mindig örült neki, hogy mentem – mondta a férfi, aki hol tűzifával, hol ebéddel, hol takarítással segítette ki az idős házaspárt. Ő nem látta, hogy féltek volna Pétertől, azonban azt igen, hogy a kapcsolatuk koránt sem felhőtlen:

- Nem vagyok pszichológus, hogy nagy dolgokat mondjak, de biztos, hogy nem volt egy felhőtlen apa-anya-gyerek kapcsolat, legalábbis az én szememben. De bármikor szóba került a gyerekük, csak jókat, szépet mondtak róla. Nem ismertem őket annyira, hogy el tudjam dönteni, mit éreztek. Amikor én ott voltam, konfliktust soha nem láttam közöttük, de sajnos egyszer sérülést igen – mondta. Akkor rákérdezett, de a házaspár azt mondta: elestek, egyszerre...

Fotó: Bors

A tragédia napján Jolika a ház melletti kisboltban kért segítséget, ahol a eladónő elmondta: a színész felesége azzal szaladt át hozzá, hogy Péter kalapáccsal veri az apját. Mivel ezt Péter végig tagadta, a bíró rákérdezett, hogyan is lehet ez. A színész fia ekkor bevallotta, amit eddig titkolt: a kalapács kirepült a kezéből, azzal találta el apját.

A kalapács, ahogy elrepült, az valóban fejen találta az apámat!- vallotta be.

A tárgyalás szakértők meghallgatásával folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól