Vádat emeltek egy börtönőrt bérgyilkossal fenyegető rab ellen Szegeden

Vádat emeltek egy börtönőrt bérgyilkossal fenyegető rab ellen Szegeden

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 03. 10:18
Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte: a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfinak egy tárgyaláson kellett részt vennie 2019 szeptemberében, ezért Szegedre szállították. A vádirat szerint a börtönőr át akarta vizsgálni a vádlott ruházatát. A férfi azonban nem akart együttműködni, sértegette az őrt, majd megfenyegette, hogy "bérgyilkost küld rá, megöleti a klánjával, pénzt tetet a szemére".

Ezután a vádlott támadóállásba állt, majd ököllel kétszer fejen akarta ütni a börtönőrt, akinek azonban alkarral sikerült az ütéseket kivédenie. A támadót ezután földre kényszerítették, és megbilincselték. Az őrnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Az ügyészség az erőszakos többszörös visszaeső férfire öt és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, ha beismeri bűnösségét - közölte a csoportvezető ügyész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.