Luxus

Kirúgtak az állásomból, két év múlva már évi 150 milliót kerestem

2022. január 26. szerda 14:00

Miután kirúgták az utolsó munkahelyéről, rájött: többé nem akar másnak dolgozni. Alighanem ekkor hozta meg élete legjobb döntését a fiatal nő, aki mára dollármilliókat tesz zsebre.

Forrás: YouTube

Ha valaki manapság találkozik a milliomos Tamara Tee nevével, luxust lát, hatalmas vagyont és elképesztő költekezést. Senki sem gondolná, hogy a hölgy pár évvel ezelőtt még minimálbérért dolgozott, szinte napról napra élt, amikor pedig az utolsó munkahelyéről 2017-ben kirúgták, egyszerűen elege lett. Rájött: nem szeretne többet más alkalmazásában állni, és inkább vőlegényével közösen saját vállalkozást indított.

Két évre rá már évi félmillió dollárt, azaz közel 160 millió forintot kerestek.

Tamaráék e-kereskedelmi vállalkozása jelenleg sokmilliós bevételt termel, ami azt jelenti, hogy a Vancouverben elő hölgy egy kétmillió dolláros, azaz több mint 600 millió forintot érő luxusotthonban él, emellett 300 ezer dolláros (közel 100 millió forintos) autót vezet, de persze megengedheti magának, hiszen egy hónap alatt összehoz ennyi pénzt.

Totálisan szerelmes vagyok a pénzbe – jelentette ki Tamara a Truly videójában.

Tee egyébként jelenleg álmai esküvőjére készül. Kikötötte: a költségvetésnek nem lesz felső határa, mert megérdemli.

A hölgy egyébként coach is, más vállalkozókat tanít és segít az üzletük elindításában-fenntartásában.

– Hiszed vagy sem, átlagos fiatal voltam, szegény családban nőttem fel – magyarázza Tamara a felvételen, miközben épp designer táskáit mutogatja, illetve arról beszél, hogy vagy privát jakuzzijában szokott lazulni, vagy pedig a saját medencéjében, mivel az nagyobb.

– Gimi után teljesen elveszett voltam. Nem is jelentkeztem főskolára, csak partiztam. Gyűlöltem irodában dolgozni. Recepcióskét dolgoztam, és azt hiszem négyszer vagy ötször rúgtak ki. 

Végül a vőlegényével úgy határoztak, saját kezükbe veszik a sorsukat. A többi (ahogy mondani szokás) már történelem.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Eddig 37 millió forintot költött arra, hogy különleges helyeken szexeljen a gyönyörű modell

metropol.hu

Könnyes búcsú! Az Euróvízió győztes zenekarának énekese is elindult a frontra – Videó!

borsonline.hu

Kiadták a figyelmeztetést: Vihar tarolja le mindjárt ezeket a megyéket

vg.hu

Ársapka nélkül 650 forintba kerülne egy liter benzin

ripost.hu

Riasztották a mentőket, baleset miatt teljesen lezárták a főutat

vg.hu

Az ukránok feladták Mariupolt

ripost.hu

Itt találták meg a rendőrök az elrabolt magyar kisfiút

lakaskultura.hu

Ahol öröm a főzés: színes konyhák, inspiráló árnyalatok

borsonline.hu

Kamera előtt tette szét formás lábait a pornós csaj – 18+ fotó

mindmegette.hu

HA ÍGY GRILLEZED A MARHAHÚST ÉS A ZÖLDSÉGEKET, TE LESZEL A KERTI SÜTÖGETÉS MESTERE! (x)

borsonline.hu

Szomorú jövőt jósol januárban a celebvilágnak egy boszorkány: Az első jóslat beigazolódott

borsonline.hu

Kínos, rossz menyasszonnyal ment haza a vőlegény az esküvő után

További cikkek

Botrány

Jobbik-szexbotrány: Először szólalt meg az áldozat, ezt mondta

Tragédia

Három gyerekkel lett földönfutó az egyedülálló Andrea: „Semmink sem maradt”