Tállai András a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: az elmúlt tizenkét év alapján pontosan látható, merre menne tovább a mostani kormány, de az is kitalálható, a baloldal mit tenne kormányon.
A baloldal programja ma is a megszorítás. Kijelölt miniszterelnök-jelöltjük most is a rezsicsökkentés, a minimálbér, a 13. havi nyugdíj eltörléséről beszél és arról, hogy hiba volt megszüntetni Gyurcsányék vizitdíját és kórházi napidíját.
Tállai András arra a kérdésre, hogy miként értékeli azokat a baloldali kritikákat, amelyek szerint a kormány felelőtlen gazdaságpolitikát folytat, Tállai András úgy válaszolt: a 2020-2021-es gazdasági visszaesés kétszer akkora erejű volt, mint a korábbi világválság 2008-2009-ben. Ennek ellenére tavaly 6,4 százalékkal növekedhetett a magyar gazdaság, idén pedig több mint ötszázalékos bővüléssel számolnak.
Tudni kell azt is, hogy a magyar gazdaságé a legmagasabb beruházási ráta az Európai Unióban, miközben csökkentik az államadósságot és a GDP-arányos hiánycélt is. Utóbbi az év végi kormánydöntések nyomán idén 5,9 százalék helyett 4,9 százalék lehet.
Arról, hogy a kabinet az év végén 350 milliárdos zárolást hajtott végre, miközben elhalasztott állami beruházásokat 750 milliárd forint értékben és a baloldal szerint ez megszorítás, Tállai András elmondta: a 2008-2009-es válság időszakában előbb Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon volt a miniszterelnök, és külföldi utasításra ők ketten vezényelték le a magyar történelem egyik legbrutálisabb megszorítását. Megemelték a forgalmi adót, befagyasztották a családi pótlékot, elvették a családi adókedvezményt és otthonteremtési támogatásokat, a gyes hároméves időszakát egy évvel csökkentették, a táppénzt pedig tíz százalékkal megvágták.
Elvették a 13. havi nyugdíjat és felemelték a nyugdíjkorhatárt. Kivéreztették a közszférát, a közszolgálati dolgozók bérét befagyasztották, megvontak tőlük egyhavi bért, s még országos, általános ingatlanadót is bevezettek. Mindeközben a rezsit tizenötször emelték.
Tállai András hangsúlyozta: sem az év végi zárolás, sem az idei kormányzati beruházások egy kisebb részének elhalasztása nem nevezhető megszorításnak. Annyi történt csupán, hogy bizonyos fejlesztéseket, kiadásokat átütemezett a kormány. Ezt pedig azért tette, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai programok folytatása, végrehajtása zökkenőmentes legyen. Ennek nyomán már él a fiatalok szja-mentessége, a változtatás 140 milliárd forintot jelent évente az érintett nagyjából félmillió, pályája elején járó munkavállalónak. Január elejével csökkent a munkáltatók közterhe is. A változtatás évi hatszázmilliárd forintot hagy a gazdaságban azért, hogy a vállalkozások könnyebben kigazdálkodhassák a minimálbért. Idén húszszázalékos emelés után bruttó kétszázezer forint lett a legkisebb kereset összege.
A minimálbér növelése akár egy-két millió munkavállaló fizetését is növelheti, vagyis a kormány adócsökkentésének előnyeit közvetve ennyien érezhetik. Béremeléssel indult az év az ápolóknak, az orvosoknak, a rendőröknek, a katonáknak, a pedagógusoknak, a szociális és kulturális dolgozóknak.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a következő hónapban megkezdődik például a családi adó-visszatérítés kifizetése. Ilyen kormányzati intézkedés még nem volt Magyarországon, ennek részeként csaknem kétmillió szülő kap vissza több mint 600 milliárd forint befizetett adót. Ezzel egy időben, február közepén vehetik kézhez a nyugdíjasok a teljes összegű 13. havi juttatást, ami 370 milliárd forintot jelent 2,5 millió nyugdíjasnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.