Összeesett edzés közben, újra kellett éleszteni egy 17 éves fiút

Összeesett edzés közben, újra kellett éleszteni egy 17 éves fiút

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 31. 18:30
Édesanya és testvére szemtanúi voltak a tragédiának.
Bors

Egyik pillanatról a másikra omlott össze egy St Helens-i család élete. Egy fitt és egészséges tinédzser ugyanis a futballedzése után szívrohamot kapott.

Az edzője azonnal megkezdte az újraélesztését, majd egészen a mentők kiérkezéséig nem hagyta abba a küzdelmet. Mindeközben az édesanyja a pálya előtt várta gyermekét, hogy tovább vigye a következő edzésére. Ám szokásától eltérően Kieran Prescot az elsők között nem jött ki, így azonnal rosszat sejtett a 41 éves Sara Jones.

- Ez egy átlagos nap volt, kitettem őt a Sutton Akadémián tartott futballedzésen. Egy másik anyukával voltam, egymás mellett parkoltunk. Az autóban ültünk, mert elég hideg volt, és beszélgettünk, mint mindig. Kapott egy telefonhívást a fiától, azt mondta, hogy Kieran összeesett. Mire a pályára értünk már az újraélesztés folyt. Őszintén szólva elég sokkoló volt. Velem volt a 15 éves lányom, így ő is szemtanúja volt mindennek. Szívszorító volt – emlékezett vissza a drámai pillanatokra Sara.

- Tizenkét éves kora óta focizik. Nagyon fitt és egészséges, még a csapatában lévő srácok is eléggé megdöbbentek. Ő a legfittebb a csapatban, nem jár el inni, nem dohányzik, szóval soha nem gondoltuk volna, hogy ilyesmi megtörténhet – tette hozzá az anyuka.

Az orvosok megállapították, hogy a tinédzsernek szívritmus zavara van és úgy gondolják, hogy egy belső defibrillátort is be fognak neki ültetni. Kieran 24 órát töltött mesterséges kómában a whistoni kórházban, mielőtt az orvosok elkezdték magához téríteni.

- Eszméleténél van, de még mindig nagyon zavarodott és dezorientált. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki aznap este részt vett az életének a megmentésében. A whistoni kórház személyzete kiválóan végezte a munkáját a sürgősségin és az intenzív osztályon is. Nagyon hálás vagyok nekik. Azt hiszem, ez is megmutatta, milyen fontos, hogy az emberek tudják, hogyan kell újraéleszteni, hogy megmentsék embertársuk életét – tette hozzá meghatottan Sara a Mirror oldalának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.