Az Alkotmánybíróság jóváhagyta a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit, elutasította az ezzel kapcsolatos panaszokat - írja az Origo.
Az Alkotmánybíróság közleménye:
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló határozatát. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben két indítványozó az 32/2021. (XI. 30.) OGY határozat elleni egy-egy indítványában azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság folytassa le a határozat Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát, az Országgyűlés határozatát semmisítse meg, és hívja fel új határozat meghozatalára. Az Alkotmánybíróság a két indítványt egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. A támadott határozatban az Országgyűlés a Kormány által benyújtott négy országos népszavazási kezdeményezésben rendelt el országos népszavazást. A négy kérdést ezt megelőzően a Nemzeti Választási Bizottság külön-külön hitelesítette, a határozatok ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmeket a Kúria elutasította. Az indítványozó a megsemmisítési kérelmét arra alapozta, hogy a nemrég hatályba lépett 2021. évi CXVII. törvény nyomán lehetőség van az országos népszavazás és az országgyűlési választás egy napon való megtartására. A közös eljárás ezen új lehetősége az indítványozó álláspontja szerint olyan lényeges körülmény, amely nem volt előre látható a népszavazás kezdeményezésekor. E körülményeknek a Kúria határozatainak meghozatala és a népszavazás elrendelése között bekövetkezett lényeges megváltozása az indítványozó álláspontja szerint megalapozza a támadott OGY határozat megsemmisítését. Az indítványozó az Abtv. azon rendelkezésére hivatkozott, amely szerint az Alkotmánybíróság az OGY határozat érdemében akkor folytat vizsgálatot, ha az aláírásgyűjtő ív hitelesítése és a népszavazás elrendelése között a körülményekben olyan lényeges változás következett be, amelyet a kérdés hitelesítéséről, illetve az azzal szembeni felülvizsgálati kérelemről hozott döntés során a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Kúria nem vehetett figyelembe, és a döntést érdemben befolyásolhatta volna. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a hivatkozott rendelkezés szerinti vizsgálat során az időbeli tényezőnek akkor lehetne jelentőséget tulajdonítani, ha az a körülményekben, konkrétan a kérdések hitelesítése szempontjából lényeges változást okozott volna. Az Alkotmánybíróság megjegyezte, hogy a kúriai eljárásban nem is kellett ezen körülményekre tekintettel lenni, mivel az ügy alapjául szolgáló jogi eljárások egyikének sem a népszavazás kitűzése a tárgya, hanem a népszavazási kérdések hitelesítése, ezért az Alkotmánybíróság teljes ülése az OGY határozatot helybenhagyta."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.