Gyász

Tragédia a 8-as úton: Meghalt a sofőr, akit saját kamionja gázolt el

Létrehozva: 2021.12.27.

Mindössze félórányira volt otthonától a kamionsofőr, mikor megtörtént a szörnyű tragédia. A 8-as úton Kamond térségében vadat gázolt, mikor kiszállt, hogy megnézze a kárt, saját kamionja elütötte, mert hátulról a tartálykocsijába hajtott egy furgon.

Forrás: TV2

Információink szerint Zoltán december 21-én este épp hazafelé igyekezett párjához, egy gabonát szállító tarálykocsi sofőrjeként, amikor hirtelen egy szarvas ugrott a kamion elé. A 62 éves sofőr kiszállt a járművéből, hogy megnézze, milyen kár keletkezett az autóban, és ott helyben telefonálni kezdett, segítséget kért. Ekkor a sötét úton egy furgon ütközött hátulról az álló, tíztonnás tartálykocsiba, amit olyan erővel lökött meg, hogy elütötte az épp előtte telefonáló férfit. Az ütközés akkora erejű volt, hogy a kamion hátsó kereke a tengelyével együtt elfordult, a kisteherautót a lendület pedig arrébb dobta.

Zoltán, miután elütötte a vadat, kiszállt a kamionjából, hogy segítséget kérjen. Ekkor csapódott a furgon a járművének, amely elütötte őt Fotó: TV2

Megkeresésünkre az Országos Mentőszolgálat elmondta: a helyszínre riasztott mentőegységek egy középkorú férfit találtak, aki súlyos koponyasérüléseket sérüléseket szenvedett. Ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba, ahol az intenzív osztályon kezelték. Zoltán sérülései azonban annyira súlyosak voltak, hogy hiába küzdöttek az orvosok az élet, karácsonykor életét vesztette.

– Sokan gyászolják a faluból, mindenkivel kedves, jóindulatú, jó humorú ember volt, rettenetes, hogy pont karácsonykor történik ilyen tragédia – mondta a Borsnak egy helybéli nő, aki hozzátette: a férfinek gyermeke ugyan nem volt, de együtt élt párjával, aki teljesen összetört, miután megtudta, elhunyt szerelme.

Egy másik, a szomszéd faluban élő ismerőse elmondta: családja nem volt, de barátai igen, sok ismerőse szerette, nagyon intelligens, tiszteletre méltó közkedvelt ember volt.

A kisteherautó csúnyán összetört, 19 éves sofőr azonban könnyebb sérüléseket szenvedett csupán Fotó: TV2

– Szerette az életet, egy életvidám, dolgos, becsületes ember volt – fogalmazott lapunknak a ismerőse, Csilla.

A furgont vezető 19 éves sofőr csak könnyebb sérüléseket szenvedett, kórházba sem kellett szállítani. A közösségi oldalon sokan azt írták, hogy nagy sebességgel kellett hajtania ahhoz, hogy egy több tonnás járművet el tudjon mozdítani. Még folyik az ügyben a nyomozás. Az elgázolt vad helyben elpusztult, a tetemet az illetékes vadásztársaság szállította el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141538_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy macska lett a dubaji árvíz legnagyobb sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713460511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713460511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja