Több száz alkalommal élvezett el kamasz fia barátjával a tanárnő

Több száz alkalommal élvezett el kamasz fia barátjával a tanárnő

diák
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 01. 19:00
A 15 éves fiúval gyakorlatilag éjt nappallá téve szexelt a kétes erkölcsű tanerő.
Bors

Nem elég, hogy a szüzességét elvette a kamasznak a negyvenéves tanárnő, de az első alkalmat számos újabb követett – a kiskorú áldozat szerint több száz.

A floridai Susan Weddle ügyében a héten mondta ki a bíróság az ítéletet. A nőt még 2020-ban vették őrizetbe, miután kiderült: egy diákkal – fia 15 éves barátjával! – több mint egy éve folytat viszonyt.

Az affér a vádirat szerint egy házibulin kezdődött, ahol Weddle fia és a kamasz is jelen volt. A tini részegen megpróbálta meggyőzni barátja anyját, hogy feküdjenek le, aki többször is kiemelte, hogy ez mennyire nem helyes, ennek ellenére azonban belement a szexbe a kiskorúval. Ezt követően gyakorlatilag napi rendszerességgel lefeküdtek, hol a fiú, hol a nő házában, autóban vagy épp a tengerparton, emellett rendszeresen meztelen képeket küldözgettek egymásnak, valamint az asszony ajándékokkal is elhalmozta: telefont, karkötőt, nyakláncot vett neki.

A kiskorú úgy hitte, szerelmes az anyja-korú tanárnőbe. A rendőröknek elárulta: Weddle volt az első és ezidáig egyetlen partnere – írja a Daily Star.

Susan Weddle-t hat és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, melyet öt év próbaidő követ majd. Emellett regisztrálják, mint szexuális bűnelkövetőt, és természetesen szabadulása után a hivatásához sem térhet majd vissza – ennek ellenére kijelenthető: bizonyos szempontból "elnéző" volt vele a bíróság, ha figyelembe vesszük, hogy nem egy és nem is tíz-húsz alkalommal feküdt le a kiskorúval.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.