UFÓ

Pap segítségét kérte a NASA, megdöbbentő miért volt erre szükség

Létrehozva: 2021.12.28.

A NASA hamarosan bejelentheti az intelligens földönkívüli élet felfedezését?

A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira - jelentette a The Western Journal című amerikai hírportál.

A portál arról tudósít, hogy az ügynökség az ausztrál származású Andrew Davison lelkészt vette fel, továbbá 23 teológust vett állományba. Davison lelkész - akinek Asztrobiológia és keresztény doktrína című könyve 2022-ben jelenik meg - a teológusokkal együtt részt vesz a NASA és a Princeton Egyetem közös projektjében, amely a földön kívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálja.

A hírportál szerint a projekt időszerű. A James Webb űrteleszkópnak, amelyet karácsonykor lőttek fel sikeresen, megvan a képessége arra, hogy nagyon távoli csillagokat és bolygórendszereket, valamint az élet eredetét tanulmányozza és elemezze, abból a szempontból is, hogy vajon alkalmasak-e emberi életre.

A portál idézi Carl Pilchert, a NASA asztrobiológiai intézetének volt vezetőjét, aki szerint annak a feltételezése, hogy a világegyetemben sehol másutt nincs élet, "elfogadhatatlan, amikor több mint százmilliárd csillag van csak ebben a galaxisban, és több mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben" A lelkészek és teológusok segítségével most a NASA és a Princeton Egyetem azt is vizsgálja, hogy a különböző vallások hogyan tehetik magukévá és illeszthetik tanításaikba a földön kívüli élet lehetőségét.

A munkában keresztény, muszlim és zsidó vallástudósok és gyakorló papok vesznek részt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145843_auto_resized.jpg
origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617711
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban