Aktuális

Tízszer erőszakolta meg anyja barátja a kétéves üllői kislányt – 18+

Bors

2021. december 7. kedd 07:00

Ennyit ér a régi barátság.

Hiába voltak gyermekkoruk óta barátok, kár volt megbízni a férfiban, aki többször megerőszakolta a mindössze két éves kislányt.

Az anya és gyermeke 2017-ben költözött egy üllői albérletbe, és mivel sokszor kellett késő estig dolgoznia, szívességet kért gyermekkori barátjától. Ezt a férfi meg is tette vigyázott a kétéves kislányra, esténként megfürdette és lefektette.

Ám K. B. a vád szerint 2017 és 2019 között

legalább 10 alkalommal végzett szexuális cselekményt a gyermekkel, akit többször is figyelmeztetett arra, hogy a történtekről ne szóljon az édesanyjának.

A férfit kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak miatt állítják a Budapest Környéki Törvényszék elé.

További cikkek

TRAGÉIDA

„Soha nem felejtem el a gázolaj szagát”- Kilencen haltak meg az M7-esen történt buszbalesetben

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Márki-Zay kocsmában járt, számon kérték rajta az indiai szemműtéteket

borsonline.hu

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

origo.hu

Nyomozások és házkutatások a momentumos Cseh Katalin milliárdos korrupciós ügyében

magyarnemzet.hu

Kreml: Moszkvát aggasztja, hogy Washington fokozza a feszültséget

teol.hu

Tiltott eszközt használt a dámbika kilövéséhez a faddi férfi

nemzetisport.hu

DVSC: Tőzsér megerősítette, érdeklődtek Dzsudzsák iránt

vg.hu

Az eddiginél magasabb kamatprémiumot fizet a Prémium Magyar Állampapír

origo.hu

Luxusprostituáltak, szexbotrányok - és a végén jelöletlen sír

ripost.hu

Itt vannak az első fotók a XXII. kerületi halálos balesetről

origo.hu

Hihetetlen izgalmak után dőlt el az elődöntőbe jutás a skandináv rangadón a kézi-Eb-n - videó