Pincérnőként kezdtem, 23 évesen már havi 30 milliót viszek haza

Pincérnőként kezdtem, 23 évesen már havi 30 milliót viszek haza

luxus
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 11. 13:00
23 éves korára havonta több pénzt keres, mint a legtöbben egész évben. Elárulta, hogy jutott el idáig.
Bors

Két évvel ezelőtt a jelenleg Beverly Hillsben élő Afnan Khalifa még álmodni sem mert arról az életről, amit manapság él. Jelenleg havi 90 ezer dollárt – átszámítva bő 29 millió forintot – visz haza, és sokan a network marketing Kim Kardashianja néven hivatkoznak rá. Mindössze 23 éves, de már most jobban keres, mint legtöbbünk.

Luxuséletéről a Truly forgatott dokumentumfilmet, melyben azt is bemutatta: milyen körülmények közt él jelenleg az egykori pincérnő.

Igen, pincérnő: Khalifának ugyanis ez volt az első komolyabb munkája, de persze alig keresett vele valamennyit. Manapság – mint magyarázza – azzal keres pénzt, hogy segít másoknak pénzt keresni.

Amikor belevágott mindebbe, úgy gondolta, ha havi 2-3 ezer dollárt összehoz, már sikeresnek tekintheti magát. 

Munkájában egyébként fontos szerephez jut a közösségi médiás jelenlét, így nem is olyan meglepő a Kim Kardashian-hasonlat. 

Khalifa egyébként Szaud-Arábiában született, 16 évesen költözött Kanadába tanulni. Se neki, se a családjának nem volt sok pénze. Nagy célja volt, hogy keményen dolgozó szülei nyugdíjba vonulhassanak – amit mára meg is tehettek. 

– Egy hónapja lehetett. Ott ücsörögtek a hátsó kertemben, kávét szürcsölgettek és nem csináltak semmit. Ez volt a legjobb érzés – magyarázta. Tegyük hozzá: a fiatal üzleti influenszer annyit keresett, hogy lassan ő maga is nyugdíjba vonulhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.