Elképesztő, miket szed össze az utasok után a MÁV

Elképesztő, miket szed össze az utasok után a MÁV

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 29. 16:09
Idén mintegy 7500, a vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített talált tárgyat adtak le a vasúttársaságnak, ezekből több mint négyezer került vissza a gazdájához.

A közlemény szerint a vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok. 

Az idén a talált tárgyak között akadt azonban hegedű, gitár, ütvefúró, roller és okosóra is.

A nagyobb elveszített és megtalált készpénzösszegek általában néhány tízezer forint körül mozognak - tették hozzá. 

Abban az esetben, ha a leadott tárgy tulajdonosa nem azonosítható, a tárgyat az állomáson általában 90 napig őrzik. Az elveszett tárgy átvételének feltétele, hogy az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen be tudja azonosítani, hogy az övé. Amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszi a vasúttársaság. A pénz, amit nem keresnek, vagy azért nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem azonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján az államhoz kerül - olvasható a közleményben.

Az elveszett tárgyakkal kapcsolatban a MÁVDIREKT központi számán (+36 1 3494949) lehet érdeklődni telefonon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.