A Mártha-ügy miatt lemondott közalapítványi tisztségéről Pálfalvi Milán, hogy elmondhassa: nagy a baj!

A Mártha-ügy miatt lemondott közalapítványi tisztségéről Pálfalvi Milán, hogy elmondhassa: nagy a baj!

politika
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 30. 16:03
Elege van a fővárosi közműholding vezérének ügyéből, ezért lemond: Pálfalvi Milán, a felügyelőbizottság tagjaként hét évig szolgálta Budapestet, de mint írja, „van, amihez közvetetten sem adom a nevem, ezért demonstratív céllal lemondtam”.

„Amikor a mindannyiunkat szolgálni hivatott közműcéget arra használja annak vezetője, hogy a személyét ért kritikával szemben adjon ki közleményt, akkor az megmutatja, hogy a köztisztség iránti áldozatot mennyire rosszul értelmezi” – írja Pálfalvi Milán közösségi oldalán.

Fotó: Hír TV

„Engem nem érdekel senkinek a nyaralása, vagyona, ellenben az rendkívül bosszantó, ahogy Mártha Imre a közműcéget, személyes szócsőként és védőbástyaként használja, tisztsége és a szervezet mögé bújva, mintha az az ő hitbizománya lenne, őt szolgálná és nem fordítva. Nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Sokakkal együtt, én sem erre esküdtem fel. Azért mondtam le, hogy ezt elmondhassam” – vallja be Pálfalvi.

„Az elmúlt két évben, a bábként működő fővárosi vezetés zokszó nélkül visszaengedte azokat a politikai kegyelteket különböző tisztségekbe, akiket a választók 2010-ben egyszer már elküldtek. A budapestiek 2019-ben hozott döntését elfogadtam, és egyúttal akkor megfogadtam, hogy a munkára, a szakmai működésre figyelek és nem a politikai történésekre… Látva mindazt, ami az elmúlt években szakmailag és magatartás tekintetében történt Budapesten, úgy döntöttem, hogy ehhez nem adom a nevem tovább. Sok tisztességes munkavállaló dolgozik Budapestért… és nem bújnak a tisztségük mögé, ők maguk vállalják tettük következményét. Nagyobb megbecsülést érdemelnek, és nem azt, hogy a vállukon vitt szervezet nevében, védeniük kelljen egy politikailag kinevezettet, mert az arra sem képes, hogy maga levonja a konzekvenciát és lemondjon” – mutatott rá Pálfalvi Milán, aki azt is kifejtette, hogy lemondásával többet tehet a változásért.

Mártha folyamatosan kérkedett vagyonával, miközben csöndes leépítéseket hajt végre a közműholdingnál

Ahogy arról a Metropol beszámolt, Mártha Imre amerikai milliárdosokat megszégyenítő életet él, és szabályosan kérkedik vagyonával: villájának teraszáról, illetve medencéje partjáról munkásokat provokáló képeket tett közzé. A fővárosi közműholding első számú vezetője ebből a pazar villából gördül ki délutánonként, miután a szolgálati Skodát letette, és Bentley márkájú, a világ milliárdosai által kedvelt autójára váltott…

A beosztottjai által csak Gyurcsány-fiókának nevezett cégvezér időközben valóságos hajtóvadászatot indított azok ellen, aki révén kiszivárogtak az amerikai milliárdosokat megszégyenítő életvitelét bizonyító képek.
 

A Karácsony Gergely-féle önkormányzat milliárdosa, a fővárosi közterület-fenntartó, a Főtáv, a kertészet, a temetkezési vállalat és a kéményseprők nagy hatalmú vezetője a Metropol értesülései nyomán sok ismerősét személyesen is kifaggatta a napokban. Azt szeretné mindenáron megtudni, hogy ki szivárogtatta ki a luxusutakról, jachtozásról, alul öltözött hölgyekről készült, nagy vihart kavaró képeket.

Időközben további fotók is eljutottak a Metropol szerkesztőségébe arról, hogyan provokál a megszerzett milliókkal Mártha, akinek csak az óragyűjteményét 100 millió forint körülire becsülik közvetlen ismerősei. A képek egyikén látható például egy méregdrága zongora, amelyen a műkedvelő milliárdos gyakran saját maga szórakoztatja a baloldali elit tagjait, azokon a partikon, amelyeket a Prisztáséktól megszerzett villában ad. A zongora ára használtan is 34 millió forint, újonnan pedig 50 millió forint körül kezdődik.

És miközben Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezére így kérkedik a vagyonával, Budapesten spórolásból szemeteskukákat és jegyautomatákat szerelnek le, és melósokat rúgnak ki, akik a Metropolnak panaszkodnak arról, hogy folyamatosan rettegniük kell, mert féltik az állásukat…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.