Aktuális

A féltestvérével fogadott, hogy melyikük fekszik le hamarabb az apjával – ő nyert

Bors

Létrehozva: 2021.11.03.

Beteges: saját lányához ment hozzá egy férfi.

Érthetetlen, milyen beteges vonzalom kötötte össze azt az apa-lánya párost, akik ugyan pontosan tisztában voltak kapcsolatuk bűnös és gyomorforgató mivoltával, erre magasról tettek. Jól mutatja mindezt, hogy nem sokkal azt követően házasodtak össze, hogy a hatóságok elkezdtek nyomozni utánuk.

A nebraskai Travis Fieldgrove nem sokkal azt követően hagyta ott kislánya, Samantha édesanyját, hogy a gyermek világra jött. A férfi egy új nő mellett kezdett új életet. Hosszú évekig nem is volt jelen saját lánya életében – egészen addig, amíg Samantha 17 nem lett. Ekkor ismerték meg egymást, mondhatni, hiszen egyikőjük sem tudott semmit a másikról. Egy darabig kimerült a viszonyuk a tradicionális apa-lánya viszonyban, ám három évvel később valami megváltozott.

Nem csak közeledni kezdtek egymáshoz, de le is feküdtek egymással – sőt, titokban sem tartották mindezt, a Facebookon hirdették, milyen jó párost alkotnak. Aztán egy bejelentés nyomán a rendőrség nyomozni kezdett. Noha a kihallgatások során tagadták, hogy rokoni kapcsolat állna fenn köztük, a DNS-vizsgálat egész mást mutatott – valamint az ismerősök tanúvallomása is arra utalt: pontosan tisztában volt a férfi azzal, hogy a saját lányával fekszik le.

Ráadásul a pár nem sokkal a hivatalos vizsgálat kezdete után össze is házasodott.

Fogadást kötött

Azt hihetnénk, Travis Fieldgrove hálózta be a lányát, és élte ki rajta beteges szexuális vágyait, az igazság azonban sokkal szövevényesebb. Ugyancsak a vizsgálatok során derült ki, hogy Samantha fogadást kötött a féltestvérével, hogy vajon melyikük tud hamarabb lefeküdni az apjával. 

Travis Fieldgrove-ot végül 2020 januárjában két év börtönbüntetésre ítélték, míg Samantha – aki az ítélethozatalkor már 21 éves volt – megúszta kilenc hónap felfüggesztettel. A férfi – miután hamarosan szabadul – nem találkozhat többet a lányával.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek