Aktuális

Vad szexelés hangjai szűrődtek ki egy dunaszerdahelyi pap lakásából

Címkék
papszexfriss

Bors

Létrehozva: 2021.11.22.

Az alatta lakó család megelégelte és elköltözött.

Többször is vad szex hangjaira kellett ébredniük éjszakánként egy dunaszerdahelyi társasház lakóinak, a zaj egy katolikus pap lakásából szűrődött ki.

"A kislányom nem tudott aludni, sírva jött át éjszaka a szobába azzal, hogy még a csillár is mozog. Idővel kiderült, hogy egy római katolikus pap lakik fölöttünk" - nyilatkozta egy dunaszerdahelyi férfi a TV JOJ stábjának.

Az érintett család albérletben lakott a társasházban, és amikor először hallották a különös éjszakai hangokat, azt hitték, hogy a szomszéd bútorokat szerel össze a késői órákban. Ugyanakkor gyorsan egyértelművé vált számukra, hogy a szomszédban nem szerelés, hanem egy olyan tevékenység folyik, aminek hangjait mással szinte lehetetlen összetéveszteni...

A családfő ezután felkereste a szomszédot, majd állítása szerint bár a pap először tagadta, hogy közösülés hangjai szűrödtek ki lakásából, végül aztán beismerte ezt, és elnézést kért.

A hasonló "zajongások" azonban később is megismétlődtek, így az egyébként hívő szomszéd a nagyszombati Érseki Hivatalban tett panaszt. Az egyház illetékesei nemcsak őt, hanem családtagjait, sőt, a szomszédokat is kihallgatták az üggyel kapcsolatban, ám semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy az egyház miként zárta le az ügyet.

"Többször is voltam kihallgatáson, és arra számítottam, hogy lesz valamilyen következménye is ennek az egésznek. De csak húzzák az időt, 2021 februárjától a mai napig semmilyen választ nem kaptam" - nyilatkozta az interjúalany.

A TV JOJ megkeresésére az érsekség elismerte, hogy foglalkoznak az üggyel, azonban hivatalos tájékoztatásuk szerint az esetet még vizsgálják, így semmilyen információt nem tudnak nyújtani a dologgal kapcsolatban.

A szóban forgó dunaszerdahelyi papot, aki egyetemi tanárként is dolgozik, ám plébániával nem rendelkezik, a tévés stábnak nem sikerült elérnie, telefonja huzamosabb ideig ki volt kapcsolva.

A panaszos család azóta már elköltözött az albérletből, de az ügy - főleg a gyerekekben - mély nyomot hagyott.

"Katolikus szellemben neveltük a gyerekeket, de megmondom őszintén, a történtek miatt sem mi a feleségemmel, de főleg a fiam már nem akar bérmálást, nem akar templomi esküvőt" - vonta le a tanúlságot az esetből az érintett szomszéd.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól