A 45 éves, korábbi focista Katzenbach Imre 2009-ben tűnt el. Földi maradványait tavaly októberben találták meg Baranyajenőnél. A vizsgálatok során kiderült, hogy gyilkosság áldozata. A rendőrség a TEK-kel együtt idén májusban elfogott 3 férfit, akik a gyanú szerint meggyilkolhatták a volt focistát. A bíróság másodfokon újra elrendelte a letartóztatásukat.
A gyanú szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában felbérelt egy 50 éves férfit arra, hogy végezzen Katzenbach Imrével.
A FÉRFI ELFOGADTA A MEGBÍZÁST. KÉT TÁRSÁVAL EGYÜTT KIVITTE A KORÁBBI SPORTOLÓT BARANYAJENŐHÖZ ÉS VÉGZETT VELE.
A hatóságok 2020 októberében bukkantak a holtestre egy erdőben. A nyomok három férfihez vezették őket, akiket a rendőrök a TEK-kel együtt, május 11-én elfogtak.
H. LÁSZLÓT FELBUJTÁSSAL GYANÚSÍTJÁK, SZ. LAJOST ÉS L. ISTVÁNT PEDIG AZZAL, HOGY MEGÖLTÉK KATZENBACHOT.
A gyilkosság harmadik gyanúsítottját, az 50 éves férfit már korábban kihallgatták az üggyel kapcsolatban, most egy másik ügy miatt kapott büntetését tölti a börtönben.
Az ügyészség javaslatára a bíróság május 13-án elrendelte a 3 férfi letartóztatását. Az ügyészség legutóbbi, a kényszerintézkedés meghosszabbítására tett javaslatátA BÍRÓSÁG NOVEMBER 14-ÉN ELUTASÍTOTTA, A FÉRFIAK BŰNÜGYI FELÜGYELET ALÁ KERÜLTEK, DE NEM HAGYHATTÁK EL A LAKÁSUKAT ÉS NYOMKÖVETŐT KELLETT HORDANIUK.
A Fővárosi Főügyészség fellebbezett a döntés ellen arra hivatkozva, hogy a szökésüket, elrejtőzésüket csak úgy lehet megakadályozni, ha letartóztatják őket.
A MÁSODFOKÚ BÍRÓSÁG EGYETÉRTETT AZ ÜGYÉSZSÉGGEL, ÉS MINDHÁROM FÉRFI LETARTÓZTATÁSÁT ELRENDELTE.
A Fővárosi Törvényszék az indoklásában elmondta, hogy jelen esetben ez a kényszerintézkedés elkerülhetetlen – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség. Ahogy azt már korábban írtuk, az egyik gyilkossággal gyanúsított férfi Curtis testvére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.