Aktuális

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj gépet

Bors

2021. november 10. szerda 21:30

Egy új technikával sikerülhetett a gép nyomára bukkanni.

Az utasokkal teli gép még 2014 márciusában tűnt el, negyven perccel azután, hogy elindult Kuala Lumpurból. A gép még egy műholdra pingeket küldött, így kezdetben azt gondolták, az ausztrál partok közelében zuhanhatott le. Mégsem találták meg eddig a roncsokat. 

Sok elmélet látott már napvilágot, egyesek szerint a pilóta a tengerbe vezette a gépet, mások szerint sikeresen landoltak egy szigeten. Az biztos, hogy a gépből csak néhány roncs került elő, a repülőgép testét még nem találták meg.

Most azonban felcsillant a remény, hogy kiderül, hol is lehet a 227 utas és a 12 fős legénység hullámsírja. Egy repülőgépmérnök, Richard Godfrey ugyanis állítja, egy új technikával nyomon tud követni bármilyen repülőt, még a múltban is, egészen 2009-ig.  Godfrey számításai szerint a gép Szumátra partját követve 22 perces várakozási kört tett. Ezt akkor szokták a pilóták alkalmazni, amikor nem tudnak leszállni, valamint ha üzemanyagot kell elégetniük.

"Ha a pilóta célja az volt, hogy nyomtalanul eltűnjenek vagy mind meghaljanak, akkor miért csinált köröket? Miért ne hajtott volna egyenesen a tengerbe?" - tette fel a kérdést a mérnök, aki elmondta, hogy a várakozási kört Szumátra mellett 150 tengeri mérfölddel tette meg a gép.

Ahhoz további pontosítás kell, hogy hol is lehet most éppen a roncs, de Godfrey állítja, a módszerével tűpontossággal meg tudja majd ezt is mondani.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idén is kap funkciófrissítést a Windows 10

origo.hu

Putyin szövetségese megnevezte, melyik országot bombázzák először, ha kitörne a harmadik világháború

mindmegette.hu

A legjobb folyadékpótló gyümölcsök és zöldségek nyárra

hirtv.hu

Részegen szexeltek, 16 lakás égett ki a IX. kerületben

ripost.hu

Egyre durvábbak a magyar leánybúcsúk

magyarnemzet.hu

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon

metropol.hu

Hátborzongató jelentés: véresen komoly problémát okozhat az Elf Bar

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. június 27.: A Nyilas váratlan segítséget kap, a Halak elsimítja az ellentéteket

ripost.hu

GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY AZ EMÉSZTÉSI ZAVAROK ELLEN (X)

life.hu

"Bárcsak egy pohár whiskyvel a kezemben halnék meg!" - Híres nők, akik imádják a barna aranyat

borsonline.hu

Zokogva jelentette be a műsorvezető, váratlanul elhunyt kollégája

borsonline.hu

Kiadták a körözést, 15 éves gyilkost keresnek a Pest megyei rendőrök

További cikkek

Házomlás

Friss hírek:az Operettszínház táncosa sérült meg súlyosan a budapesti házomlásban

Tragédia

Újabb tragédia: hatéves lányával fulladt tóba egy anya Mosonmagyaróvárnál