Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban a legújabb kutatásból kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog, kávéfogyasztás számos betegség megelőzésében és kezelésében segít, hiszen nem is gondolnánk, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal.
A Portugál Egyetem és a Bonni Egyetem tudósai által készített nemzetközi tanulmány szerint a koffein blokkol egy specifikus receptort, és csökkenti a stressz tüneteit. Ez a hatékonyság garantált, ha naponta legalább négy csésze kávét iszol. Bebizonyosodott, hogy azok, akik rendszeresen isznak kávét, 20%-kal kisebb eséllyel szenvednek depressziótól.
A kávé csökkenti a szívbetegség által okozott halál és a rák kockázatát, megelőzi a cukorbetegséget, sőt visszafordítja az Alzheimer kórban szenvedő betegek kognitív romlását.
Évtizedeken keresztül azt az orvosi tanácsot kaptuk, hogy a kávé árt a szívünknek, most új tények éppen az ellenkezőjét bizonyítják: a mérsékelt kávéfogyasztás megvéd a szívrohamtól és az azt követő szívmegállástól. Ahogy a sztrók esetében is, a kávé kedvező hatást gyakorol az érfali funkciókra.
A szív- és érrendszeri problémákkal küzdőknek napi három-öt csésze kávét is tanácsolnak. Ezenkívül a kávé antioxidánsokat is tartalmaz, ezért gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik.
Ha esetleg elkerülte volna a figyelmünket, a koffein minden egyes fogyókúrás étrend-kiegészítő szerves részét képezi. Jó okkal, hiszen egyike azon kevés természetben is előforduló anyagoknak, melyek bizonyítottan hozzájárulnak a zsírégetéshez. Tény, hogy 3-11%-kal gyorsítja az anyagcserét, illetve a zsírégetéshez 10%-kal járul hozzá az elhízott, és 29%-kal a normális testalkatú kávéfogyasztóknál.
Az elmúlt évtizedek megannyi kutatásával a hátunk mögött ma már elég magabiztosan állíthatjuk, hogy a rendszeres kávéfogyasztás jót tesz az egészségünknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.