A 27 éves nő az 1-es főúton, Komárom és Gönyű között, úgy okozott balesetet, hogy ott ült mellette az édesanyja is. 78-82 km/h sebességgel ment, amikor előzésbe kezdett, és nem vette észre, hogy mögötte a sor előzését már megkezdte egy másik kocsi – amelyben egy család utazott, köztük egy 4 éves gyermek is – ami 110-118 km/h sebességgel haladt a bal oldali sávban.
Mikor a nő megkezdte az előzést, a másik kocsi vezetője is balra kormányzott, hogy elkerülje az ütközést, így viszont túl közel került az út széléhez. Ezért erőteljesen jobbra kormányzott, ettől hirtelen visszatért a jobb oldali sávba, ahol összeütközött egy harmadik kocsival, melyben egy édesanya utazott 11 éves gyerekével.
Az ütközéstől az előző jármű a bokrok közé csapódott, míg a másik jármű a tetejére borult.
A baleset során a járművekben utazó gyerekek, és egy felnőtt súlyos sérüléseket szenvedtek, míg a sorban haladó, vétlen, 53 éves járművezető hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Az eset még tavaly októberben történt, a 27 éves nővel szemben most halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség. Öt évig terjedő börtön, és vezetéstől eltiltás is kiszabható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.