Láttál már ilyet? – kapta elő a szerszámát a győri szatír

Láttál már ilyet? – kapta elő a szerszámát a győri szatír

szatír
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 13. 11:00
Mondanunk sem kell, a férfi kitárulkozásának meg lett az eredménye – bár aligha olyan, amire ő számított.
Bors

Nem is igazán értjük, mi járhatott annak a 31 éves férfinak a fejében, aki Győr belvárosában sétálgatva egyszer csak odalépett egy 28 éves, kutyáját sétáltató nőhöz, majd fogta magát, letolta a nadrágját, ezt követően pedig a "Láttál már ilyet?" kérdést feltéve rámarkolt a saját nemiszervére.

Míg a közelben lakó nő bemenekült az egyik lépcsőházba, az egyik kávéház dolgozói megrökönyödve nézték végig a jelenetet. Alighanem ők is és az áldozat is pontos leírást tudott adni a szatírról, a mutogató ugyanis hamar rendőrkézre került. Kiderült róla, hogy már korábban is voltak ügyei, sőt, már el is ítélték más bűncselekmények miatt, így aligha számíthat megértésre majd a bíróságon.

A Győri Rendőrkapitányság az eljárást lezárta a 2021. májusi esetet követően, az ügyészség pedig a héten már vádat is emelt szeméremsértés vétsége miatt a férfi ellen, akire két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható büntetésként – tájékoztat Magyarország Ügyészsége.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.