Körözés alatt állt Magyarországon az a B. Katalin, aki annak ellenére nem adta át a kétéves Alexet az apának még szeptember 29-én, hogy a bíróság erre kötelezte. Ez a magyar rendőrség közleményéből derült ki.
A nő Olaszországba szökött gyermekével, ahol késsel több helyen megsértette a fiát, majd a holttestét egy pénztéri futószalagon lefotózta, és elküldte az apának.
Cicciolina jól ismeri Katalint.
– Régen Olaszországban is dolgozott. Forgatásokon és szórakozóhelyeken. El sem merem hinni, hogy ő szerepel a hírekben. Bízom benne, hogy nem róla van szó – szörnyülködött Staller Ilona, aki régóta tudott arról, hogy milyen problémák gyötrik Katalint.
– Folyamatosan írogatott nekem a Messengeren. Többek között arról, hogy az apa el akarja venni tőle a kisfiát. Nagyon sajnálom szegény csöppséget, mert ő egy ártatlan kisfiú volt, aki nem tehetett semmiről. Próbáltam Katit meggyőzni, hogy egyezzen meg a volt párjával, de úgy tűnik, hiába – fejezte be Cicciolina.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.