Bestiális kegyetlenséggel, több késszúrással gyilkolta meg az Olaszországba szökött B. Katalin saját gyermekét péntek délután. Az anya nem volt hajlandó beletörődni, hogy a bíróság az apánál helyezte el a kis Alexet. Az egykorI pornószínésznő a halott gyermekérről fotót is készített, hogy azt elküldje a nagyobbik fiának, Klaudiónak, illetve a kisfiú édesapjának Norbertnek. Alex holttestét egy élelmiszerüzlet pénztári futószalagjára tette.
Erzsike néni folyamatosan sír, amióta megtudta, milyen szörnyűséget tett Katalin lánya. Egy XIII. kerületi önkormányzati lakásban lakik, ahol külön szobát is berendezett a kis Alexnek és édesanyjának. A megtört idős asszony súlyos beteg, több komoly műtéten is átesett. Már leginkább a kis unokája éltette.
– Gyakran mondogatta, hogy mama, nézzük az ablakból az autókat! Bár még pici, de már szépen beszélt. Volt egy sámlija, arra állt, én pedig fogtam a derekát, nehogy kiessen! – mondta a Borsnak elcsukló hangon a gyászoló nagymama. Erzsike néni szerint a lánya jobb sorsot érdemelt volna, de a történtek után nem kíváncsi rá.
Látni sem akarom a gyilkos lányomat! Olaszországba sem megyek ki hozzá.
Katalinnak van egy nagyobb fia, a 22 éves Klaudió. Ő Olaszországba született egy olasz apától. Egy darabig együtt éltek odakinn. Erzsike néni is velük lakott.
– Nem volt jó a kapcsolat, mert a férfi agresszív volt. Én nem féltem tőle, gyakran én állítottam meg, hogy ne verje meg a lányomat. Haza kellett menekülnünk Magyarországra – mesélte az idős asszony.
Erzsike néni most naphosszat Alex képeit nézegeti. Bemegy a szobájába, leül a kiságyra, kinyitja annak a szekrénynek az ajtaját, amelyben a gyermek sokszor szívesen elbújt.
– A lányom úgy érezte, igazságtalanul vették el tőle a gyereket, ezért kattanhatott be. Mondta nekem, hogy meg szeretne szökni külföldre. Én hiába próbáltam erről lebeszélni, nem hallgatott rám, pedig megígértem neki, hogy segítek a bíróság döntését megváltoztatni. Még a gyilkosság napján is hazatelefonált, hogy tudassa, jól vannak – árulta el Erzsike néni, aki szerint a lányának nem börtönben lenne a helye.
– 30 éves korában már volt kényszergyógykezelésen a Nyírő Gyula Kórházban. Erős gyógyszereket kapott és le is kötözték. Remélem, most is elmegyógyintézetbe kerül, és bízom benne, hogy normális emberként térhet haza. Akkor szeretném megölelni – fejezte be az asszony.
Norbert, a kisfiú édesapja a Borsnak elmondta: a tragédia óta csak árnyéka önmagának.
Ha meglátok az utcán egy kisgyermeket, elszorul a szívem. Képtelen vagyok beletörődni, hogy Alex már nem nő fel. Úgy döfte le Katalin a fiúnkat, akár egy állatot. Erre nincs mentség
– zokogta a férfi, aki szeretné a gyermekét itthon eltemetni, de egyelőre képtelen érte kiutazni Olaszországba.
– Amikor különköltöztünk, minden eszközzel akadályozta, hogy lássam a kisfiamat. Rendszeresen előfordult, hogy nem volt hajlandó odaadni – mondta Norbert.
Katalin az utóbbi időkben hol egy dömsödi házban tartózkodott, hol édesanyjánál. A Pest megyei település utcájában megdöbbenve állnak a tragédia előtt.
– Már 15 évvel ezelőtt is úgy mutatkozott be mindenkinek, hogy „én vagyok a bolond Kati”. Láttuk rajta, hogy valami nem stimmel vele.
A kertben még mindig láthatók Alex játékai és a műanyag kisháza.
A Bors megtudta, Katalin már régóta tervezte a külföldre szökést. Egy Szabadkán élő ismerőse például elmondta, megkérte őt, segítsen neki Szerbiában munkát és lakást szerezni, mert a volt párja el akarja tőle venni a gyermeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.