Gyakorlatilag titokban, a sajtó előzetes tájékoztatása nélkül találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter – derült ki a DK-elnök Facebook-bejegyzéséből.
Az ellenzék meghatározó politikusa közölte, „valójában nem kellene hírértékének lennie annak, hogy leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével. De most más helyzet van. Most ez hír sokaknak. Hír, hogy a jelölt és a DK elnöke leült tárgyalni. […] Semmi falrengető nem történt, arról beszéltünk, hogy mit kell tennünk, hogy közösen leváltsuk a kormányt.”
Márki-Zay Péter a Népszavának korábban adott interjújában még elítélte az eljárást, amikor demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban zsírozzák le az eredményt – írja a Magyar Nemzet.
A jelek szerint azonban jelenleg az ő közreműködésével éppen ez történik, hiszen a baloldali térfélen most formálódik az a közös lista, amely lényegében meghatározza, hogy kik kerülhetnek biztos befutó helyre, vagyis kik lehetnek majd tagjai a 2022-es országgyűlési választások után megalakuló parlamentnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.