Sokkoló felvételt tett közzé a Magyar Közút, amin az látszik, hogy egy autós az M1-es autópálya komáromi szakaszán rossz helyen hajtott le.
Az autós már nem tudott időben kisorolni és lehajtani a pálya lehajtóján, a felhajtón viszont annál inkább. A drámai pillanatokat az autópálya forgalomfigyelő kamerája rögzítette. Ezen jól látszik, hogy a kombi autó sofőrje kicsit későn kapcsol, majd hezitál, hogy lehajtson-e a pályáról.
Végül kicsit továbbhajtott és elég veszélyes módon az autópályára felhajtó ágon, vagyis szemben a forgalommal hagyta el az M1-est.
Minden forgalomtechnikai jelzés (záróvonal, forgalom elől elzárt terület stb.) és maga a felhajtó ág vonalvezetése is úgy volt/van kialakítva itt is, hogy az autósok azt ne használják ilyen módon. Sőt az autóst a rossz időjárási körülmények sem érdekelték igazán.
Ez a manőver azért is veszélyes, mert aki a felhajtó ágon szabályosan közlekedik, az igyekszik minél hamarabb felvenni a tempót, hogy be tudjon sorolni a pályára. Szerencsére baleset nem történt – írja a bpi autósok oldala.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.