Éjszaka közepén fegyverekkel törtek rá egy esztergomi családra

Éjszaka közepén fegyverekkel törtek rá egy esztergomi családra

betörők
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 28. 15:55
Brutális támadás ért egy Komárom-Esztergom megyei családot.
Bors

Többen fegyverekkel törtek rájuk az éjszaka közepén, megkötözték és kirabolták őket. Amíg nem kapták meg a pénzt, amiért mentek, azzal a fenyegették a családot, hogy levágják a gyerekek ujjait. Az egyik gyereket és az anyát el is kezdték szurkálni.

A nem jogerős ítélet szerint az arcukat eltakaró, kesztyűt viselő férfiak az éjszaka közepén, fejlámpával és elemlámpával törtek be a család házába. Rendőrnek adták ki magukat, és berontottak a hálószobájukba, ahol a férfi, az élettársa és a két gyerekük aludt.

MINDENKIT MEGKÖTÖZTEK, ÉS ELKEZDTÉK ÁTKUTATNI A HÁZAT

Közben azt mondták a nőnek, hogy levágják az ujjait, és a férfi takaróval letakart fejét ököllel ütötték. Azt is mondták, hogy letépik a gyerekek körmeit, aztán megölik őket.

A betörők  az EGYIK GYEREK, ÉS A NŐ UJJAIT KÉSSEL SZURKÁLták, KÖZBEN PÉNZT, ÉS A SZÉF KÓDJÁT KÖVETELTÉK

Végül több millió forinttal, valutával, ékszerekkel, és órákkal menekültek el. A banda vezetője ezen kívül is több helyre betört. Olyan házakba, ahol a tulajdonos aludtak. Ezekért most első fokon a 12 év fegyházra ítélték. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.