Stephanie Richardson pénteken hajnali fél ötkor egy kisteherautó hátsó ülésen hozta világra legkisebb gyermekét, Lucyt.
Az anyuka már úton volt a kórházba, hiszen aznapra volt kiírva, ám pocaklakója nem volt hajlandó még négy órát várni, úgy döntött, megszületik. Ezért kénytelenek voltak megállni egy benzinkúton, amikor beindult nála a szülés, és egy kisteherautó hátsó ülésén küzdött gyermeke életéért.
Stephanie és párja, Matthew Varley szerencséjére barátjuk és szülésznőjük éppen kéznél volt, hogy harmadik gyermekük is biztonságban megérkezzen. Bár a körülmények miatt nem volt egyszerű dolga, a koromsötét miatt például egy zseblámpával volt kénytelen világítani, hogy lássa az érkező csöppséget.
Lucy szerencsére egészségesen és 3,1 kilogramm súllyal jött világra.
- Most már jól vagyok az egész dráma után. Őrület, hogy ilyesmi megtörténhet az út szélén. Az éjszaka közepén felébredtem a fájdalomtól, és tudtam, hogy itt az idő. Felhívtam a szülésznőt, aki reggel 8 órára volt bejelentkezve a szüléshez, és azt mondtam, hogy át kell jönnöd, érkezik a baba. Úgy mentünk a kórházba, hogy a párom vezetett, a szülésznő elöl, én pedig négykézláb a kisteherautónk hátsó ülésén feküdtem – emlékezett vissza a drámai pillanatokra az édesanya.
Woman gives birth to baby on petrol station forecourt amid fuel crisishttps://t.co/nflKGFRlrR pic.twitter.com/YyDX0GPTPB
— Daily Star (@dailystar) October 4, 2021
- Nagyon szerencsés vagyok, hogy a férjemnek van egy szülésznő barátja. A doktornő a környéken a legtapasztaltabb, minden babát ő hozott világra! Az hiszem, mi sokkal jobban megijedtünk, de ő végig nyugodt volt. Korábban is vezetett le szülést a kórház parkolójában, de a benzinkúton még soha! - tette hozzá az immár boldog Stephanie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.