Aktuális

Áramot vezetett a kilincsbe, a bíróságon találta magát a nyugdíjas bácsi

Bors

Létrehozva: 2021.10.31.

Majdnem emberölés lett a barkácsolás vége.

Forrás: Ügyészség

Emberölés kísérletével vádolja az ügyészség azt a nyíregyházi férfit, aki a tolvajoktól úgy akarta megvédeni a családi házát, hogy a bejárati ajtóba áramot vezetett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a nyugdíjas férfi nyíregyházi – ritkán használt – családi házába többször is betörtek, ezért elhatározta, hogy úgy fogja az ingatlant megvédeni a tolvajok ellen, hogy áramot vezet a bejárati ajtó kilincsébe.

2020 tavaszán a házban lévő konnektorba egy hosszabbítót dugott, majd annak a vezetékét rákötötte az ajtó fém részére, az így kialakított áramkört pedig egy távkapcsolóval működtette.

Amikor a vádlott elhagyta a házat, áram alá helyezte az ajtó kilincsét, amelyben olyan áramfeszültség volt, amely alkalmas az élet kioltására. A férfi az utcai kapura „STOP, ÁLLJ!” figyelmeztető táblát helyezett el.

2021. április 8-án is áram alatt volt a bejárati ajtó, amikor a délutáni órákban két hajléktalan férfi be szeretett volna menni a házba azért, hogy ott töltse az éjszakát. Az egyikőjük betörte az ajtó üvegét, majd egy kalapáccsal akarta az ajtót szétverni, miközben hozzáért az áram alatt lévő kilincshez, és így áramütést szenvedett. A két hajléktalan elmenekült a helyszínről, mert azt hitték, hogy további áramütés érheti őket.

Ha a férfi bűnösnek vallja magát, a bíróság 2 év – felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot