Bailey Coopernél non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak, az orvosok nem sok esélyt adtak a kisfiúnaka túlélésre. A 9 éves gyerek azonban minden erejét összeszedte, amikor édesanyja és édesapja bejelentette: kistestvérük születik. Bailey elhatározta, mindenképp élni fog addig, míg a húga meg nem születik, ugyanis a karjaiba akarta venni.
„Amikor elmondtuk neki, a hír teljesen felvillanyozta” – mondta a kisfiú édesapja, Lee Cooper. „Csodálatosan viselkedett. Elszántan Rachel mellett akart lenni. Folyton ölelgette, és próbálta hallgatni a babát a hasában. Énekelt neki. Alig várta, hogy találkozhasson vele. Történeteket olvasott neki, miközben az édesanyja hasán pihentette a fejét. Énekelt, csak azért, hogy a baba megismerje a hangját.”
A kislány a Millie nevet kapta, születésekor Bailey állapota már nagyon rossz volt. Édesanyjához a kórházba csak becsoszogni tudott, de az utolsó erejét is összeszedte, hogy ott lehessen.
„Bement a kórházba és leült. Egyre gyengébb volt, de bejött, becsoszogott, amilyen gyorsan csak tudott. Odaadtuk neki Millie-t, és ő csak tartotta a karjai közt, nem akarta elengedni.” A kisfiú azzal töltötte élete utolsó hónapját, hogy a kishúgáról gondoskodott.
„Csodálatos volt, de ugyanakkor nehéz volt végignézni. Teljesen odáig volt érte. Abban a rövid időben, amíg vele lehetett, minden nap a karjaiba vette. Mellette volt. Megetette. Megfürdette. Lecserélte a pelenkáját. Énekelt neki minden egyes nap, egészen addig, amíg már képtelen volt rá fizikailag” – mesélte az édesapa.
Bailey egy hónappal később meghalt. Halálos ágyán azt mondta a családjának: "készen állok a halálra, mert így Millie őrangyala lehetek."
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.