Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején azt mondta, hogy a sikeres oltási programnak köszönhetően ebben az évben a magyar embereknek szabad és biztonságos nyaruk volt. Világviszonylatban az egyik leggyorsabb oltási programot folytattuk le, így gyorsabbanlehetett helyreállítani a gazdaságot.
Az oltás tette lehetővé a boltok kinyitását, a rokonok meglátogatását, járhatunk újra dolgozni.
A járványnak lesz negyedik hulláma, a mi számaink is erre engednek következtetni - tette hozzá. A vírussal szemben a maszkhasználat és a korlátozások nem elegendőek, csak az oltás működik.
Magyarországon 525 ezer ember vette fel a harmadik oltást - mondta a kormányfő. 7,9 millió vakcina áll rendelkezésre itthon, és további közel 9 millió adag vakcina érkezik még. Orbán szerint a magyarok túlnyomó többsége be van oltva, tehát biztonságban van. Arra kérte a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást - mondta a kormányfő.
Az oltás minden kétséget kizáróan működik. Van elegendő oltás, kórházi kapacitás, tehát felkészültünk a negyedik hullámra. Továbbra is szükség van a rendkívüli jogrendre az ország cselekvőképessége érdekében.
A magyar gazdaság teljesítménye meghaladja a járvány előtti szintet - mondta Orbán Viktor. A szolgáltatások exportja, a beruházások, az ipar is jelentősen bővült 2020-hoz képest. A kormány képes lesz 5,5 százalék fölé emelni a gazdasági növekedést. Ha nagyobb baleset nem történik, akkor az 5,5 százalékos szint fölé emelkedhetünk - tette hozzá. A kormány teljesítette a vállalásait, mivel többen dolgoznak most, mint a járvány előtt - hívta fel a figyelmet a kormányfő.
11 év alatt közel 1 millió új munkahely jött létre, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól.
1700 milliárd forint értékben indultak beruházások a mögöttünk hagyott időszakban - ismertette a kormányfő. A veszélyek korát éljük, újabb járványok és népvándorlások fenyegetik a mindennapokat - mondta a kormányfő. Éppen ezért indult nemzeti konzultáció, és közel 1,5 millióan vettek benne részt.
MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A RÁSZORULÓK SZÁMÁRA A HITELMORATÓRIUMOT
- ismertette a konzultációból származó egyik döntést Orbán.
2022. február 15-ig vissza fogjuk téríteni a befizetett személyi jövedelemadóját a családosok, a katások és a vállalkozók is visszakapják. 1,9 millió szülő számára több mint 600 milliárd forintot térít vissza az állam - jelentette be Orbán Viktor. A nyugdíjasok is részesülni fognak a növekedés gyümölcseiből.
2022 februárjában folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése.
Hathavi fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi szervek esküt tett tagjai - mondta Orbán Viktor. Január 1-től bevezetik a dolgozó fiatalok szja-mentességét. A tárgyalások alapján jó esély van arra, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér.
A munkát terhelő alacsony adóknak, a családok támogatásának alkotmányos védelmet akarnak adni a nemzeti konzultációban részt vevőknek.
Orbán Viktor az afganisztáni kivonulásról azt mondta, hogy több hibás döntés vezetett el a kialakult helyzetet. A magyar honvédség sikerrel teljesítette a feladatát. Új migránshullám indulhat, éppen ezért nem szabad Európába hozni az afgánokat - mondta a kormányfő. A segítséget kell odavinni. A magyar határokat is meg kell erősíteni, mert sokan Magyarországon keresztűl akarnak bejutni az unióba - mondta a komrányfő.
A migránsokat a Soros-féle NGO-k támogatják, a jelek egyértelműen, mivel tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a határsértők és az embercsempészek száma. Nem érdemes illúziókba rángatni magunkat.
Brüsszelből és Berlinből folyamatosan hátba lövik a magyar felet, és minden politikai nyomás ellenére megvédjük a magyar határokat. Amit Brüsszel tesz, az árulás. Ha Európa kényelmes belsejében lévő kormányok kérik, akkor átengedjük a migránsokat - mondta a kormányfő.
A migrációról szóló vita szétfeszíti az unió egységét, és az egység megőrzése érdekében azt javasoljuk, hogy minden hatáskört adjon vissza a tagállamoknak.
A gyermekvédelmi törvény miatt Brüsszel megtámadta Magyarországot. A brüsszeli követelések abszurdak, és ellenkezik azzal a közfelfogással, hogy a gyermekek szexuális nevelését a szülőkre kell bízni. Ebben a kérdésben az emberek mondják majd ki a végső szót.
Brüsszel nem kíváncsi és nem is akarja tiszteletben tartani a népszavazás eredményét
- mondta Orbán Viktor. Sok nyugati országban az elit döntött LMBTQ-kérdésekben és nem a nép.
A helyreállítási alapról azt mondta, hogy nyolc ország nem egyezett meg, és ez súlyosan sérti a tisztességes verseny alapelvét. Magyarország követeli, hogy a bizottság hagyjon fel a tagállamok megkülönböztetésével
- mondta Orbán Viktor.
Magyarország nem kerülhet versenyhátrányba, ezért a kormány elindítja a programokat.
Orbán Viktor külön kiemelte, hogy 91 tonnára nőtt a hazai aranytartalék. Magyarország hosszú távú gázszállítási szerződést kötött Oroszországgal október 1-től 15 évre.
Évi 4,5 milliárdnyi földgázt kapunk, és így sikerül megőrizni a rezsicsökkentés eredményeit.
Az olcsó pénz korszaka a végéhez közeledik, és egyre vadabb nézetek jelennek meg nemzetközi színtéren - mondta Orbán Viktor. A kormány úgy látja, hogy ebben a biztonytalan helyzetben a nemzeti érdek képviselete a legfontosabb vezérkő elv.
Ha erről letérünk, akkor a 2010 előtti sikertelen korszakhoz térünk vissza, legyen továbbra is Magyarország az első.
(Origo)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.