Nincs semmilyen akadálya, hogy már ma bemutatkozzon Ronaldo az MU-ban, aki bő 12 éve játszotta legutóbbi angol bajnokiját a vörös ördögök mezében. Először 2003. augusztus 16-án a Bolton elleni Premier League-találkozón (4-0) lépett pályára csereként a Unitedben, vagyis az újabb debütálására 18 év elteltével kerülhet sor.
A 36 éves portugál világklasszis mindent megtett azért, hogy már a Newcastle ellen bevethesse őt Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző – akivel első időszakában még együtt játszottak a csapatban –, hiszen már a múlt szerdai, írek elleni vb-selejtezőt (2-1) követően megérkezett Manchesterbe.
Tehette mindezt azért, mert a második gólját mezlevétellel ünnepelte, az érte kapott sárga lap pedig eltiltást vont magával, így ehét kedden már nem kellett pályára lépnie Azerbajdzsánban szitén vb-selejtezőn. Ronaldónak erre a kis trükkre azért volt szüksége, mert így az ötnapos kötelező angliai karanténját letudta hétfőig, és az elmúlt pár napban már együtt tudott készülni a csapattal.
Nem vakációzni jöttem, szeretnék szombaton játszani
– mondta az MUTV-nek a világ egyik legjobb játékosa.
Things you ðð¢ð©ð to see! â¤
— Manchester United (@ManUtd) August 31, 2021
ð¸ @Cristiano#MUFC | #RonaldoReturns
– Nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem. Sokan foglalkoznak a korommal, de évről évre be tudtam bizonyítani, hogy más vagyok, mint a többiek, még mindig jó teljesítményre vagyok képes. Azért jöttem, hogy sikereket érjünk el. A csapat ugyan kicserélődött, mióta elmentem, sok a fiatal, de tudom, hogy együtt nagy dolgokra leszünk képesek. Tele vagyok energiával és vággyal, hogy a szenvedélyes szurkolóink előtt bizonyíthassak.
A szeptember 2-i hivatalos bejelentés óta 187 milló font értékben adtak el Ronaldo-mezeket világszerte. Összehasonlításképpen, Messi párizsi szerelését eddig 103.8 millió font értékben vásárolták meg.
Ennek a hatalmas összegnek a 7 százalékát kapja meg az MU a Price Of Football információ alapján. A manchesteriek tehát 13,1 millió fontot kasszírozták a dresszekből, amivel meg is térült a Juventusnak fizetett 12,9 millió fontos átigazolási díj.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.