Aktuális

Áder János: a klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor

Bors

Létrehozva: 2021.09.22.

A klímaváltozás sebessége jelenleg lényegesen nagyobb, mint eddig bármikor, legfőbb kiváltó oka pedig az ember - hangsúlyozta <font color="blue">Áder</font> János államfő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A köztársasági elnök elmondta, ma globálisan többet fogyasztunk a természeti tőkéből, mint amennyi új tud termelődni. Ezért is fontos a Budapesten tartandó fenntarthatósági expo, amely a megoldásokról szól majd. Lesz emellett tudományos tanácskozás is, amely különböző témákat fog körül járni, mint például a vízválság vagy a közlekedés - mondta Áder János.

A köztársasági elnök kiemelte: 160 cég fog kiállítani, és mutatja be, hogy az egyes problémákra milyen megoldást kínál. Az expo egy másik kiállításán információs standok, úgynevezett szigetek lesznek, amelyek interaktív módon a ránk leselkedő veszélyekre figyelmeztetnek.

Budapesten november 29. és december 5. között rendezik meg a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót, amely világossá teszi, hogy a fenntarthatósági fordulat nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is.

Áder János elmondta, hogy a tinédzsereket játékos formában kívánják megszólítani, egy az elvarázsolt kastélyhoz, a Csodák Palotájához és a szabadulószobához hasonló programmal.

A klímaváltozás legfőbb kiváltó oka az ember

E mögött egyrészt a Föld népességének növekedése áll, de az is, hogy az energiafogyasztás háromszor olyan gyorsan nő, mint a népesség. Magyarország törvénybe foglalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint amennyit a természet képes semlegesíteni - ismertette.

A cél globálisan is ez lenne, de hat évvel a párizsi klímamegállapodás elfogadása után mégis rosszabb a helyzet, mint az elfogadáskor volt.

Ennek okát Áder János abban látta, hogy a légi közlekedést és a tengeri hajózást a megegyezés nem érintette, és abban is, hogy az országok akkor ötéves haladékot adtak maguknak a cselekvésre. Megjegyezte: a járványhelyzet alatti csökkenés csak átmeneti volt.

Áder János hangsúlyozta, hogy a cél elérése érdekében globális megoldásra van szükség, Magyarország vagy akár Európa önmegában nem tudja a problémát orvosolni. Ha ugyanis Európa nullára csökkentené a kibocsátását, miközben Kína és India újabb szénerőműveket nyitna meg, akkor semmilyen változás nem lenne. A klímaváltozás következménye például az egyre szélsőségesebb időjárás - ismertette, megjegyezve: Magyarországon még tizenöt éve sem lehetett hallani tornádóról vagy szupercelláról. A gleccserek olvadása már elképesztő mértékű tengerszint-emelkedést eredményezhet, ami például Hollandiát vagy Londont is veszélyeztetheti.

Jelentős veszélyt hordoz a permafroszt, az örök fagy birodalmának olvadása is - hangsúlyozta -, a Föld hőmérsékletének egyfokos emelkedése után ugyanis ezekből annyi metán szabadulna fel, mint amennyi a világ összes országának teljes kibocsátása öt év alatt.

Az államfő arra is rámutatott, hogy jórészt megvan a technológiai tudás a felmelegedés megállításához, de a politikai akarat "időnként ellustul", a fosszilisenergia-ipar pedig ellenérdekelt. A technológiai és szemléletváltásnak ezért olyan folyamatnak kell lennie, ami a lehető legkevesebb társadalmi konfliktussal jár - mondta.

A gazdasági növekedés és a kibocsátáscsökkentés azonban összeegyeztethető. Ahogy arról az államfő beszámolt, Magyarország azon 21 ország között van a világon, amely úgy tudta növelni gazdasága teljesítményét, hogy közben kevesebb káros anyagot hozott létre. Ismertette azt is, hogy az ország 2030-ra az áram 90 százalékát már kibocsátásmentesen fogja előállítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127882_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485410
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze