Egy Liverpoolban élő 28 hetes terhes nő három héten keresztül szenvedett influenzaszerű tünetektől, amikor úgy döntött, orvoshoz fordul. Elsőként azt gondolták, hogy vírusos fertőzése van, ám sokkal nagyobb volt a probléma…
Carly Roberts vérmérgezést kapott, ami miatt életveszélybe került. Ha még ez nem lett volna elég, a szülés is beindult nála, így koraszülötten jött világra a kislánya.
Isla baba mindössze 1,2 kilogrammal jött a világra és akkora volt, mint egy iPhone. Azonnal az intenzív osztályra szállították, ugyanis három agyvérzést is kapott.
A szülők azután is a kórházban maradtak, miután az anyát elengedték. Hosszú ideig nem látták másik két gyermeküket, a 8 éves Milliet és a 12 éves Jacket, akiket a családjukra bíztak - írja a Mirror.
- Nem tudtuk, hogy Isla túléli-e. Olyan aprócska volt, hogy belefért a tenyerembe. Akkora volt, mint egy iPhone. Tényleg megkövültem, és arra gondoltam, hogyan fogok megbirkózni azzal, ha meghal? Kilenc napig volt az intenzív osztályon, és összesen nyolc hetet töltött a kórházban. Kiderült, hogy vérmérgezésem volt, ami hozzájárult a sérüléséhez, de most már az is kiderült, hogy oxigénhiányban is szenvedett, így ez is hozzájárult a károsodáshoz – emlékezett vissza az édesanya szörnyű megpróbáltatásukra.
Mum-of-three battling sepsis gives birth to baby girl the size of an iPhonehttps://t.co/eVu8abjz4x pic.twitter.com/KSm5spH00Q
— The Mirror (@DailyMirror) August 31, 2021
Islát végül 35 hetes korában engedték ki a kórházból, majd hat hónapos korban központi idegrendszeri bénulással diagnosztizálták. A kislány azóta nem tud kerekesszék vagy járókelet nélkül közlekedni.
Carly nemrég létrehozott egy GoFundMe oldalt, ugyanis abban reménykedik, hogy az adományokkal függetlenek lehetnek és bármilyen kezelést biztosítani tud majd lányának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.