Teljesen összetört az anya: azt mondták neki az orvosok, szervezze meg ikerlányai temetését

Teljesen összetört az anya: azt mondták neki az orvosok, szervezze meg ikerlányai temetését

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 09. 20:00
Az édesanya szíve összetört attól, amit az orvosok mondtak neki.
Bors

Teljesen összetört egy édesanya, az orvosok ugyanis azt mondták neki, szervezze meg ikerlányai temetését - még mielőtt világra jöttek volna a lányok. Hope és Amelia Mawforth ugyanis egy ritka betegség miatt csonttörtésekkel születtek, és azóta is az életükért küzdenek.

Az orvosok azt mondták az anyának, a lányok nem élik túl majd a születést sem, ezért jó, ha időben felkészül a veszteségre. Szerencsére a kicsik rácáfoltak a dokikra, és most már az óvodába készülnek. 

A lányok az anyaméhben eltörték a comb- és sípcsontcsontjaikat és törött bordákkal születtek, Hope pedig élete első hetében mindkét karját is eltörte. 

"Hope és Amelia jól boldogul a fogyatékosságuk ellenére is. Tisztában vannak azzal, hogy nem tehetnek meg mindent, mint a többi gyerek, mivel könnyebben eltörik a csontjuk és fáradékonyabbak is. Bár az agyuk még menne tovább, a testük már nem képes. Számos csontjuk eltört az elmúlt három évben még a legegyszerűbb mozdulatok miatt is, mint akár egy kézrázás. Aggódom, milyen lesz, amikor a többi gyerekkel lesznek együtt. De ki akarják próbálni. Csak azt remélem, barátságokat tudnak majd kötni" - mondta el az édesanya, Claire.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.