Hátborzongató: Sikolyoktól hangos a szegedi boszorkánysziget

Hátborzongató: Sikolyoktól hangos a szegedi boszorkánysziget

sziget
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 15. 11:30
Volt az emberiségnek egy meglehetősen sötét időszaka, melynek során középkori elődeinket szinte megtébolyította az ismeretlentől való rettegés. Ráadásul akkoriban nem csupán a tudatlan tömegek reszkettek a boszorkány szó hallatán: az eretnekeket, vajákosokat az egyház, vagyis az inkvizíció intézménye jól szervezett keretek között üldözte.
Bors

Habár 80 százalékban nőket kiáltottak ki boszorkánynak, előfordult, hogy csecsemőket is égő máglyára vetettek az inkvizítorok. A korabeli „igazságszolgáltatás” tehát nem tett kivételt:

a férfiakat szintén addig kínozták, míg azok hitet nem tettek a rájuk olvasott ördögi praktikák mellett.

Igaz, az egyház törvényei ellen már az is vétett, aki gyógynövényes főzetekkel segítette a hozzá fordulókat – így pedig már nem is volt olyan nehéz mintegy százezer emberrel végezni...

Azt ölték meg, ki élete(ke)t adott

A szegedi félszigeten némán álló fák szörnyűséges tragédiát őriznek, elvégre a hazai, történelmileg dokumentált

124 boszorkánypernek több mint a fele itt, az azóta Boszorkánysziget névre keresztelt területen zajlott.

Az efféle „tárgyalások” egyik leghírhedtebbjére szintén a déli városban került sor 1728. július 23-án. 

Ekkoriban Szeged környéke megannyi csapást szenvedett el: a pestis, az árvíz, illetve az éhínség után aszály következett, melyet követően ráadásul nem áldásos zápor, hanem jégeső sújtotta a tájat.

Eleink mindezek miatt a boszorkányokat tartották elsődleges bűnbaknak, ráadásul a helyiek még tovább szűkítették a kört: a lakosság voltaképpen egy emberként vádolta meg a híresen rossz természetű, átkozódó bábaasszonyt, nevezetesen Kökényné Nagy Annát

Nem volt, amit ne vallottak volna be

A Boszorkányszigeten végbement kegyetlen mészárlás nagy visszhangot keltett, hiszen a per idejére Európában már alábbhagyott a boszorkányüldözés.

A bábaasszonynak persze a fájdalom könnyei mellett nyelve is megeredt a vallatás idején:

szavai nyomán összesen 18 embert, köztük a város leggazdagabb polgárát, Rózsa Dánielt ugyancsak elítélték. 

Mivel a 82 éves férfire számtalan ember irigykedett, a lehető legváltozatosabb rémtetteket párosították a főbíró személyéhez. A megtört elöljáró a kínzókamrában végül csak elismerte az őt illető vádat, miszerint

társaival hét évre eladták a csapadékot a töröknek, méghozzá egy akó pénzért

– ő így került máglyára.

Sokan már a tüzet sem látták meg

Akik nem haltak meg a kínvallatások közepette, azok közül sokan már a fogságban öngyilkosságot követtek el. A Boszorkányszigeten rendezett ominózus per végén kereken egy tucat személyt kötöztek ki négy, földbe szúrt karóhoz, akik ezt követően egyszerre, elevenen lobbantak lángra – az eljárás eredményeképp

a vádlottak húsa végérvényesen egybesült a mellettük haldoklóéval. 

Akkoriban tehát egyáltalán nem számított a pénz és a tisztség: egyedül az volt a perdöntő, boszorkánysággal vádoltak-e meg valakit, avagy sem. És bár az akkori hazai viszonyok mai szemmel természetesen bestiálisnak tetszenek, a magyarok még így is elbújhatnak a legkönyörtelenebb, valaha alsó hangon is legalább négyezer boszorkánypert rendező skótok mögött. 

Ma is hallani az elődök sikolyait

A számokat figyelve persze az is elmondható, hogy

Írországban égették meg a legkevesebb boszorkányt, akik közül ráadásul csupán egyetlen áldozat volt nő.

A legutolsó boszorkányégetésre hivatalosan 1783-ban, Lengyelországban került sor: ezzel zárult azon sötét korszak, melyet az emberiség soha nem fog elfelejteni. 

Sőt, ha már itt tartunk, a szegedi Boszorkánysziget ugyancsak tovább emlékezik, illetve emlékeztet mindenkit a pusztító tudatlanság hatalmára, ráadásul nem is akárhogyan: az ott csellengő éjszakai vándorok azóta is furcsa hangokat hallanak a területen...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.