Hátborzongató: Sikolyoktól hangos a szegedi boszorkánysziget

Habár 80 százalékban nőket kiáltottak ki boszorkánynak, előfordult, hogy csecsemőket is égő máglyára vetettek az inkvizítorok. A korabeli „igazságszolgáltatás” tehát nem tett kivételt:

a férfiakat szintén addig kínozták, míg azok hitet nem tettek a rájuk olvasott ördögi praktikák mellett.

Igaz, az egyház törvényei ellen már az is vétett, aki gyógynövényes főzetekkel segítette a hozzá fordulókat – így pedig már nem is volt olyan nehéz mintegy százezer emberrel végezni...

Azt ölték meg, ki élete(ke)t adott

A szegedi félszigeten némán álló fák szörnyűséges tragédiát őriznek, elvégre a hazai, történelmileg dokumentált

124 boszorkánypernek több mint a fele itt, az azóta Boszorkánysziget névre keresztelt területen zajlott.

Az efféle „tárgyalások” egyik leghírhedtebbjére szintén a déli városban került sor 1728. július 23-án. 

Ekkoriban Szeged környéke megannyi csapást szenvedett el: a pestis, az árvíz, illetve az éhínség után aszály következett, melyet követően ráadásul nem áldásos zápor, hanem jégeső sújtotta a tájat.

Eleink mindezek miatt a boszorkányokat tartották elsődleges bűnbaknak, ráadásul a helyiek még tovább szűkítették a kört: a lakosság voltaképpen egy emberként vádolta meg a híresen rossz természetű, átkozódó bábaasszonyt, nevezetesen Kökényné Nagy Annát. 

Nem volt, amit ne vallottak volna be

A Boszorkányszigeten végbement kegyetlen mészárlás nagy visszhangot keltett, hiszen a per idejére Európában már alábbhagyott a boszorkányüldözés.

A bábaasszonynak persze a fájdalom könnyei mellett nyelve is megeredt a vallatás idején:

szavai nyomán összesen 18 embert, köztük a város leggazdagabb polgárát, Rózsa Dánielt ugyancsak elítélték. 

Mivel a 82 éves férfire számtalan ember irigykedett, a lehető legváltozatosabb rémtetteket párosították a főbíró személyéhez. A megtört elöljáró a kínzókamrában végül csak elismerte az őt illető vádat, miszerint

társaival hét évre eladták a csapadékot a töröknek, méghozzá egy akó pénzért

– ő így került máglyára.

Sokan már a tüzet sem látták meg

Akik nem haltak meg a kínvallatások közepette, azok közül sokan már a fogságban öngyilkosságot követtek el. A Boszorkányszigeten rendezett ominózus per végén kereken egy tucat személyt kötöztek ki négy, földbe szúrt karóhoz, akik ezt követően egyszerre, elevenen lobbantak lángra – az eljárás eredményeképp

a vádlottak húsa végérvényesen egybesült a mellettük haldoklóéval. 

Akkoriban tehát egyáltalán nem számított a pénz és a tisztség: egyedül az volt a perdöntő, boszorkánysággal vádoltak-e meg valakit, avagy sem. És bár az akkori hazai viszonyok mai szemmel természetesen bestiálisnak tetszenek, a magyarok még így is elbújhatnak a legkönyörtelenebb, valaha alsó hangon is legalább négyezer boszorkánypert rendező skótok mögött. 

Ma is hallani az elődök sikolyait

A számokat figyelve persze az is elmondható, hogy

Írországban égették meg a legkevesebb boszorkányt, akik közül ráadásul csupán egyetlen áldozat volt nő.

A legutolsó boszorkányégetésre hivatalosan 1783-ban, Lengyelországban került sor: ezzel zárult azon sötét korszak, melyet az emberiség soha nem fog elfelejteni. 

Sőt, ha már itt tartunk, a szegedi Boszorkánysziget ugyancsak tovább emlékezik, illetve emlékeztet mindenkit a pusztító tudatlanság hatalmára, ráadásul nem is akárhogyan: az ott csellengő éjszakai vándorok azóta is furcsa hangokat hallanak a területen...