Mellbevágó: 5 gyermek halt meg egy lakástűzben, anyjuk nem tudta kimenteni őket

Mellbevágó: 5 gyermek halt meg egy lakástűzben, anyjuk nem tudta kimenteni őket

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 10. 00:00
Öt gyermek halt meg egy illionisi lakástűzben. Az órákkal korábban még a születésnapját ünneplő anyjuk hiába kezdett eszeveszett kutatásba, a lángok közül nem sikerült kimenteni gyermekeit.
Bors

A Sun beszámolója szerint a lángok helyi idő szerint péntek hajnalban csaptak fel három óra körül. Az aznap 34 éves Sabrina Dunigan tragikus módon valamennyi, 2 és 9 év közötti gyermekét elvesztette. 

A családanyának valamiért el kellett mennie otthonról, de amikor megtudta, hogy otthon mekkora baj történt, azonnal hazasietett. Bár mindent megtett, senkin sem segíthetett. Amikor a tűzoltók megérkeztek, ketten már meghaltak, hárman pedig eszméletlenül feküdtek a padlón. A gyerekek nagyszülei mindeközben a szobájukban aludtak. Sabrina persze felébresztette őket, és azután együtt próbálták a gyerekeket megmenteni. A hatalmas füst miatt semmit sem láthattak, ráadásul fulladtak is, ezért kénytelenek voltak kimenekülni az ablakon.

- Csak annyit kérek, hogy minél többen imádkozzanak a gyerekekért! Ez egy elképesztő tragédia – nyilatkozta a lapnak Etta McCray, az anya egyik nagynénje.

A család mindössze öt hónapja költözött a lakásba, miután az előző otthonuk is a lángok martalékává vált. Az anya akkor azt gyanította, hogy a féltékeny exe bosszúból gyújtotta fel az épületet, mert nem volt hajlandó beletörődni a szakításba. Akkor a katasztrófa ellenére nem történt tragédia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.