Aktuális

Megszavaztatta a követőivel is: elvetette második babáját a tini, aki 13 évesen szült először 10 éves szerelmétől - Videó

Bors

2021. augusztus 12. csütörtök 10:30

Elképesztő történet Darya Sudnishnikováé, aki még mindig csak 15 éves.

Tavaly januárban szinte az egész világ döbbenten olvasott arról a 13 éves orosz lányról, aki egy talkshow-ban jelentette be: tízéves barátjától esett teherbe.

Darya Sudnishnikova állította: egész életében egyszer szexelt, akkor is Ivannal, aki olyan fiatal, hogy nem hitte, hogy bármi baj lenne a dologból. Tette mindezt annak ellenére, hogy a szakértők szerint biológiai képtelenség, hogy a kisfiú legyen az apa.

Zavaros apaügy

Később kiderült, a 13 éves kislányt talán egy 15 éves fiú ejtette teherbe, de ezt maga Darya cáfolta, elképesztő követőszámú oldalán, de aztán azt is mondta, hogy megerőszakolták, csak nem merte bevallani, mert szégyellte. Darya első gyermeke lány lett és a Carolina nevet kapta, ám még szinte meg sem száradt az anyakönyvi kivonatán a tinta, a tinimami másodszor is teherbe esett, ezúttal úgy tudni, egy 17 éves fiú az apa.

Ha ez önmagában nem volna elég botrányos, Darya az örömhír megosztása után nem sokkal

egy szavazást is kínált követőinek, ahol arról dönthettek, megtartsa-e a második bébit.

A kislány egyébként a közösségi oldalait úgy használja, mint a legnagyobbak. Később elmondta, nem követői szavazatai alapján, de elvetette a babát, orvosai ugyanis azt mondták, valószínűleg nem volna képes kihordani a kicsit.

Nem akartam elvetetni, de nagy egészségügyi kockázata volt a terhességemnek. Az orvosok azt mondták, bele is halhatok. Fennállt a vetélés veszélye is, így nagyon úgy festett, vagy én halok bele ebbe, vagy a baba – magyarázta Instagramján a tinimami.

Szakított a gyerek apjával, mert az megcsalta

Elmondta azt is, már szakított a baba apjával, akit éretlen gyereknek nevezett, hiszen megcsalta, pedig megígérte, hogy segíteni fog a baba felnevelésében. Daryát az abortusz hírére sokan támadták azzal, hogy nem is volt terhes, az egészet csak azért találta ki, hogy növelje a követői számát. Daryának egyébként jól fial az Instagramja, ugyanis egy orosz átlagfizetés tizenkétszeresét keresi meg állítólag hirdetésekből, ő mégis azt mondja, nem találna ki ilyesmit csak azért, hogy követőket szerezzen. Nem csak a vádak miatt szomorú, hanem azért is, mert kicsapták a sulijából, ugyanis tanárai szerint nem tett jót neki a sztárság, többször is dührohamot kapott az iskolában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066881_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő háborús bejelentés Lengyelországról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686031808
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064512_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést kapott mindenki, aki használ wifit: nagy veszélyben vagyunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067334_auto_resized.png
metropol.hu

Hihetetlen számok: ennyit keresett tavaly Majka, Kulcsár Edina és Kasza Tibi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067848_auto_resized.png
mandiner.hu

Katasztrófa: felrobbantották a Dnyeper gátját Noha Kahovkánál – több tucat ukrán város kerülhet víz alá (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686031808
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066443_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Döbbenet: az étrend is befolyásolhatta Suhajda Szilárd tragédiáját?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686031808
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686031808
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067094_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686031808
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát