Aktuális

Elképesztő: Közel három mázsát fogyott egy férfi, nehogy megölje szex közben a feleségét

Bors

Létrehozva: 2021.08.15.

Bámulatos átváltozáson ment keresztül a 44 éves Paul Tuthill, aki 368 kilósan egész nap az ágyban feküdt és attól félt, hogy szex közben agyonnyomja a nejét.

Pauline 2010-ben férje hátsérülése után szembesült azzal, hogy Paul a 368 kilójával valójában Nagy-Britannia egyik legkövérebb embere. Ekkor azonban fordulat állt be az életükben, hiszen az extrém elhízás miatt már az életével játszó férfi a pizzát, a kebabot és a csokit zöldségekre, csirkére és levesre cserélte, hogy helyrehozza a szexuális életüket. És ez nem volt minden. Alávetette magát egy 15.000 fontos gyomorműtétnek, így a háromgyermekes apa most alig 95 kilót nyom.

A szexuális életünk szinte nem létezett. A lábaim egy méter vastagok voltak. szó szerint éreztem, hogy haldoklom. Egy megtört emberként éltem.Annyira elhízott, hogy egyedül már enni és tisztálkodni sem tudott, a mosdóra is csak segítséggel jutott el. Extrém súlya miatt csak egy speciális kerekesszékkel lehetett mozgatni a házban, amit egyenesen Dániából rendeltek. Minden munkát Paulin végzett, nemcsak a gyerekekre vigyázott és dolgozni járt, hanem ő lett a férje gondozója is. Nem csoda, hogy mentális egészsége is leromlott, és öngyilkosságot kísérelt meg mielőtt húga segítségével sikerült összegyűjteni a műtéthez szükséges összeget.

 „Évekig nem tudtunk ugyanabban az ágyban aludni. A fogyásom után végre a szexuális életünk olyan, mint régen. Az egész életem átalakult” – meséli Paul.

Most már minden rendben van, ám az idáig vezető út korántsem volt egyszerű. A műtét előtt napi 1800 kalóriára korlátozta az étrendjét, és néhány hónap alatt sikerült 292 kilóra lefogyni, azaz mintegy 76 kiló súlyvesztést elérnie. Ennek ellenére az orvosok azt mondták, hogy ez még nem elég, korántsem biztos, hogy ilyen kövéren túléli a műtétet.

Ezért Paul folytatta a fájdalmas diétát, amíg 2018-ban elérte a 215 kilót. Egy hónappal később elvégeztek rajta egy mini-gyomor bypass műtétet, így havonta hat kilótól szabadult meg, miközben ragaszkodott a jól bevált diétás étrendjéhez. Akkor már annyira jól volt, hogy folytathatta tanulmányait az Inverness főiskolán, bár a járás még nehezére esett. Az elmúlt két évben újabb 60 kilót adott le, és 5 kiló felesleges bőrt operáltak le róla.

„Három hónap alatt a kerekesszéket először járókeretre cseréltem, aztán jött a dupla mankó, majd az egy mankós gyaloglás, a sétabot és végül ezt is eldobhattam. Elképesztő érzés volt, hogy ismét önállóan mozoghatok” – büszkélkedik jogosanaz egykori „súlybajnok” férfi. Amikor már „csak” 158 kilót nyomott úgy döntött, hogy visszatér a kerékpározáshoz, ami egy újabb óriási, felszabadító lépés volt az életében. Az idegenvezetőként dolgozó Paul szerint a műtét és néhány csodálatos ember kellett ahhoz, hogy életben maradjon. „Fantasztikus érzés, hogy együtt tudunk felmenni a hegyekbe szó szerint visszakaptam a férjemet. Kapcsolatunk most jó irányba halad, és tudom, hogy visszatér arra szintre, ahol egykor volt” – tette hozzá Pauline.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét