Tűzoltók szabadították ki a roncsból: testvérét hívta horrorbalesete után Bence, hogy leszakadt a lába - Videó

Tűzoltók szabadították ki a roncsból: testvérét hívta horrorbalesete után Bence, hogy leszakadt a lába - Videó

kerekesszék
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 10. 14:45
Csépke Bence és barátnője két éve szenvedett brutális balesetet.
Bors

Csoda történt vasárnap Nyíregyházán: a 25 éves Csépke Bence három évvel az autóbalesete után felállt a kerekesszékéből, sőt megtett jó néhány métert egy futóversenyen - látható a Tények riportjában. A fiatal fiú 2018-ban egy súlyos karambol miatt sérült meg, nyolc hónapig volt kórházban. Nemrég azonban visszatért belé a remény arra, hogy egyszer még ő is újra futhasson.

Bence mellett a barátnője ült az autóban. Gréta óriási szerencsével néhány karcolással és rövid eszméletvesztéssel megúszta a balesetet és ma is a legnagyobb támasza. Bence egy nyulat próbált kikerülni az úton, de az autója megcsúszott. A baleset után volt még annyi lélekjelenléte, hogy a telefonhoz tudott nyúlni és segítséget hívott.

Volt annyi lélekjelenlétem, hogy még a telefont a zsebemből elővegyem. Előtte hívtam a tesómat. Azt mondtam, jöjjön azonnal, mert leszakadt a lábam, nem érzem. Ez után még hívtam a mentőket is - mesélte Bence, akit a kórházba szállítást követően bő 10 órán keresztül operáltak az orvosok. Több gerinccsigolyája tört, a gerincveleje is sérült, csavarokat kapott a gerincébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.