Bodó Sándor hozzátette, Európában a veszélyhelyzet okozta gazdasági krízisben két út volt: az egyik, hogy "valamiféle normatív alapon kapott minden munkavállaló egy bizonyos összeget, és ezt nem kötötték semmilyen feltételhez".
Kiemelte, Magyarország eredményesen járt el, bár nem ezt az utat választotta, ugyanis a kormány a munkát állította a középpontba, ezért minden támogatást a munkahelyek megvédéséhez, munkahelyek teremtéséhez kötött.
Az államtitkár szerint a foglalkoztatottak magas száma mellett a folyamatosan növekvő bérek adnak stabilitást a gazdaságnak. Hozzátette, hogy a legfrissebb negyedéves adatok szerint 435 200 forint volt az átlagbér Magyarországon. Egyúttal megjegyezte, 2010 óta több mint a duplájára nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, és ezek a többi bért is felfelé tolták.
A regisztrált álláskeresők száma eddig nem látott alacsony szintre, 260 ezer alá csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék, míg 2010 előtt még 12 százalék volt
– mondta.
Az államtitkár úgy fogalmazott: "kiszámítható, a válságot, azt gondolom jól kezelő munkaerőpiaci intézkedések sora után vagyunk" jelenleg pedig a "munkahelyteremtés időszakát éljük". Példaként említette, hogy továbbra is népszerű a Vállalkozások munkaerő-támogatása program, amelyben havonta 100 ezer forint bértámogatást biztosítanak fél éven keresztül azoknak a cégeknek, amelyek legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt foglalkoztatnak. Még nyitva van a program, amelynek a segítségével már több mint 20 ezer ember tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon - tette hozzá Bodó Sándor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.