A massachusettsi asszony azért utazott Arizonába, hogy első ízben találkozhasson egy férfival, akit az Instagramon ismert meg – írja a Crime Online.
A 31 éves Angela Tramonte tanácstalan barátai a hatóságoknak elmondták: tudomásuk szerint a férfi – akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – egy rendőr tiszt volt.
A frissen egymásra talált pár a Phoenix mellett húzódó Tevehát-hegyre ment túrázni, ám hamarosan különváltak, mivel Angelát állítólag nagyon megviselte a hőség, ezért visszaindult a parkolóba, míg a férfi (érthetetlen módon) folytatta a túrát.
Miután a férfi visszatért a hegyről, a nő azonban nem volt ott a parkolóban, ahol megbeszélték hogy lesz, értesítette a rendőrséget, akik meg is találták a nő személyes holmiját a férfi kocsijában.
A helikoptereket is bevető hatóságok nagy erőkkel fogtak bele a terület átkutatásába, mely órákkal később eredménnyel is járt: habár az egyik hegyi út nyomán rábukkantak a nőre, már képtelenek voltak újraéleszteni.
A rendőrség egyelőre úgy véli, hogy Tramontéval túlhevült teste végzett, igaz, a halál valódi oka majd csak a boncolás után lesz ismert.
A nő barátai azonban kételkednek. Nem értik ugyanis, randipartnere hogy hagyhatta magára a nőt – ráadásul úgy, hogy a férfinek rendőrként természetes kéne, hogy legyen a segítőkészség. Az is kérdéseket vet fel, hogyhogy nem volt egyetlen csepp víz sem a nőnél, amikor a holttestére rátaláltak. Aki ugyanis ismerte őt, tudhatta, hogy sehová sem indul el 3-4 liter víz nélkül.
– Rengeteg következetlenséget látunk mind a tényekben, mind az idővonalban, aminek egyszerűen nincs semmi értelme. Igazságot akarunk – jelentették ki Angela Tramonte közeli ismerősei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.