A halott buszsofőr fia: Nem igaz, hogy apám elaludt a volánnál!

A halott buszsofőr fia: Nem igaz, hogy apám elaludt a volánnál!

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 16. 05:00
Szétszórt tárgyak, sikolyok és törmelékek között támolygó emberek – így írták le a szemtanúk a borzalmas buszbalesetet, amely nyolc ember életét követelte az M7-es autópályán tegnap hajnalban.
Bors

Egy utazási iroda különjárata éppen Horvátországból tartott hazafelé, amikor irányíthatatlanná vált, felborult és egy hídpillérnek ütközött. A buszon utazó 56 ember közül nyolcan meghaltak, negyvennyolcan megsérültek. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A Bors úgy tudja, defekt okozta a tragédiát.

Nem aludt el a sofőr

Lapunk megtalálta az elhunyt buszvezető, M. László családját. Lackó, a férfi fia a Borsnak elmondta: felháborítónak tartja, hogy egyesek kegyeletsértő módon kezdtek találgatásokba a tragédia körülményeit illetően.

Hiába írogatták a fórumon, hogy szerintük a buszvezető elaludt a volán mögött, ebből egy szó sem igaz. A baleset előtt 15-30 perccel álltak meg pihenni Balatonlellénél, hogy az édesapám leválthassa a társát, Jánost – fogalmazott a fiatal férfi, aki sosem felejti el az szerettével való utolsó találkozását.

– Pénteken reggel felöltözött a rá jellemző eleganciával, és elköszönt tőlünk. Még otthon lakunk a testvéremmel, ezért mindannyian jelen lehettünk. Ugyanúgy mosolygott ránk, mint bármikor máskor – idézte fel Lackó, aki könnyen lehet, hogy csak egy véletlen döntésnek köszönheti az életét. – Apu engem is el szeretett volna vinni Horvátországban, ám az utolsó pillanatban valamiért elment a kedvem az utazástól. Nem tudom megmondani, hogy mi jött rám, mert már régóta szerettem volna eljutni a tengerhez – emlékezett vissza a gyászoló fiú, aki saját bevallása szerint tegnap kora hajnalban megérezte, hogy baj történt.

– Felriadtam és képtelen voltam visszaaludni. Látszólag ok nélkül rossz kedvem lett és fájni kezdett a hátam - mesélt a megérzéseiről a férfi - Nem sokkal később egy ismerősömtől kaptam egy hírt, mely szerint baleset ért egy buszt az M7-es autópályán. Akkor már sejtettem, hogy a mi buszunkról van szó. Gyorsan szóltam a többieknek. Hiába próbáltuk felhívni az édesapámat, már nem vehette fel a telefonját. Elértük viszont Janit, aki azonnal elmondta, mi történt. Ezek után természetesen elindultunk a helyszínre. Már úton voltunk, amikor a szomszédok felhívtak minket, hogy a rendőrök a házunknál csöngetnek. Nyilván ők akarták közölni a tragédia tényét – zokogta a fiatal férfi. – Senkinek nem kívánhatnék jobb apát! Az utasok is szerették, mert megbízható vezető is volt. Közel 15-20 éve dolgozott sofőrként.

Meglepte az édesanyját

A buszt két tapasztalt sofőr vezette, K. János alig 15-30 perccel a tragédia előtt adta át a kormányt idősebb kollégájának, M. Lászlónak, akivel egyébként barátok is voltak, évek óta sofőrként dolgoztak, korábban Volánbuszt is vezettek, méghozzá baleset nélkül. A Bors elérte a János édesapját, aki nem szeretett volna nyilatkozni, csak annyit mondott, a fia életben van.

– Megsérült, ellátták a kórházban, jelenleg pedig hazafelé tart – mondta a férfi elcsukló hangon. Úgy tudjuk azonban, hogy a családot borzalmas tragédia érte, ugyanis János magával vitte az útra édesanyját, aki életét vesztette a balesetben. 

Információink szerint az asszony a 70. születésnapjára kapta a túrát fiától, ugyanis még sosem járt Horvátországban, és már régen látta a tengert. János, miután kikászálódott a buszból, gondolkodás nélkül az utasok megmentésére sietett, hősként próbált segíteni a bajba jutottaknak. Ekkor szinte azonnal meglátta édesanyja holttestét.

– Úgy hallottuk, hogy ő találta meg az anyukáját, akkor már nem élt. Azóta is csak zokogni tudunk. Félünk, Jani sosem fogja feldolgozni a történteket. Nagyon szerették egymást az anyukájával – mondta egy ismerős. Lapunk később elérte Jánost, aki megtörten csak annyit mondott: még képtelen beszélni a történtekről. 

Borzalmas látvány volt

Egy szemtanú valóságos apokalipszisként írta le a baleset helyszínét.

Akkor kezdtek érkezni a rendőrök, mikor odaértünk, borzalmas látvány volt – mesélte egy arra autózó asszony – Mindenhol a szétszóródott személyes holmik hevertek a törmelékek közt, a buszból kikászálódó emberek pedig keresgették a cuccaikat, valaki pedig a busz alá szorulhatott. A sofőrfülke szinte megsemmisült. Azoknak, akik az első sorban ültek, valószínűleg esélyük sem volt – ingatta a fejét a sokkos szemtanú. Információink szerint több utast valóban a busz alól kellett kimenteni, többeket pedig feszítővágóval segítettek ki a roncsból.

A sérültek egy részét az Országos Baleseti Intézetbe szállították. A kilenc érintett közül többeket már tegnap haza is engedtek. Két hölggyel a kórház folyosóján találkoztunk.

Éppen aludtam, amikor a busz a betonoszlophoz csapódott. Szörnyű élmény volt! Mindenhol törmelékek vettek körül, de igazából akkor még fel sem fogtam mi történt. Nekem a szám repedt fel kívül és belül, nagy fájdalmaim vannak, de most annak is örülök, hogy élek. Soha többé nem fogok semmiért elégedetlenkedni – mondta az egyik hölgy.

Egy Bea néven bemutatkozó másik sérült hangsúlyozta: azok haltak meg, akik a sofőr mögötti oszlopban ültek.

– Igazából a társaságból senki nem ismert senkit, mégis bánt, hogy egyelőre azt sem tudom, hogy a mellettem ülő társam túlélte-e a balesetet. Semmihez nem tudnám hasonlítani, amit most érzek – tette hozzá az utas erős zúzódásokkal a fején. 

Bérelte a buszt az utazási iroda

A Rolitúra alapítója, Szabó Roland is csak vasárnap, háromnegyed tízkor értesült a tragédiáról.
Kollégáink közül többen is a helyszínen vannak, segítik az ottaniak munkáját. Egyelőre még mi is csak annyit tudunk, amennyit a híradásokból tudni lehet. Sokkoltak minket a történtek – mondta a Borsnak férfi. Hozzátette, hogy bár az ő cégük szervezte a túrákat, nem az ő buszaikkal utaztak a kirándulók. – A személyszállítást egy alvállalkozó végzi, a sofőrök is az ő alkalmazásukban álltak – magyarázta a cégalapító. Elmondta, hogy az egyik sofőrt ő is ismerte, és megbízható, profi volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.