Aktuális

Pánik tört ki Zamárdiban a cirkuszban: megsérült az ágyúból kilőtt artista

Bors

2021. július 16. péntek 09:30

Ágyúból kilőtt artista szenvedett balesetet érkezés közben a Richter Flórián Cirkuszban. A brazil származású Samyr Brasil éles fájdalmat érzett, és hirtelen azt hitte, eltört a térde, ezért kórházba szállították.

Forrás: Bors

Kitört a pánik a nézőtéren előadás közben, amikor balesetet szenvedett az egyik fő attrakció bemutatója. Samyr Brasil egyike a Richter Flórián Cirkusz legvakmerőbb artistáinak. Egyik produkciójának lényege, hogy kilövik őt egy speciális ágyúból, majd a mintegy 20 méternyi repülést követően egy hálóba érkezik. A show nem veszélytelen, de a brazil férfi saját bevallása szerint még sosem szenvedett balesetet.

Amikor bebújok a 4 méter hosszú, még vízszintes ágyúba, már nincs időm és lehetőségem félni. A csövet 45 fokra felemelik, én pedig szép lassan lecsúszom a torkolatba – kezdte részletezni a mutatvány lényegét. Az artista partnere az ágyú mellől koordinálja az eseményeket. Ők ketten végig hallják egymást, és amikor Samyr kimondja, a „pronto” vezényszót, a segéd működésbe hozza a szerkezetet.

– Én sem tudom, hogy pontosan milyen módon üzemel a rekvizit, ugyanis az artista a gyártóval úgy egyezett meg, hogy kötelesek titokban tartani. Sűrített levegőre tippelek – gondolkodott hangosan a nevét viselő cirkusz tulajdonos-igazgatója.
Én biztos, hogy nem mennék be egy ilyen berendezésbe! Nincs az a pénz!– viccelődött Flórián. Pedig a veszélyhez ő is hozzászokott már gyerekkorában, hiszen édesapja nyomán ő is híres lovasakrobata lett. Néhány évvel ezelőtt még ő maga is szaltózott egyik állatról a másikra, de ezt a mutatványt már megörökölte tőle a két gyermeke, Kevin és Angelina. De most térjünk vissza Samyr balesetére!

– Korábban fehér színű hálót használtunk az érkezéshez, de mival az az egész előadás alatt a manézsban volt, megzavarta a nézőket, amikor éppen nem mi voltunk a porondon. Kicseréltük egy feketére, amit viszont messzebbről nem láttam rendesen. Ebből következik, hogy repülés közben elrontottam a mozdulatsort, ezért amikor a hálóba estem, kibicsaklott a térdem. Hirtelen minden rossz az eszembe jutott – árulta el a fiatal cirkuszművész, aki még tegnap is mankóval közlekedett. A tervek szerint a szombati cirkuszok éjszakáján löveti ki magát ismét a nézők szeme láttára Zamárdiban.

Samyr másik attrakciója egyébként ugyancsak nagy rutint igényel: egy gömbön belül nagy sebességű motoron száguldozik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kis Grófo unokaöccse a nevére vette a házasságon kívül született fiát

metropol.hu

Brutális hőhullám jön, de van még egy nagyon rossz hírünk

mandiner.hu

Megsemmisült a Wagner-csoport főhadiszállása, vezetőjük túlélhette a támadást (videó)

ripost.hu

Se bugyi, se más, totál pucéran nyúlt ki a homokon a bomba testű üzletasszony

hirtv.hu

Újabb tragédia történt: egy tinédzser holttestét húzták ki a vízből

vg.hu

Perrel fenyegetik azt, aki felszólal a repohár ellen

travelo.hu

Szlovákia földből kinőtt, energiatakarékos hobbitháza

borsonline.hu

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

borsonline.hu

Hátborzongató jóslattal állt elő az új Baba Vanga: ez vár még ránk 2022-ben

borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a színész: csak 32 éves volt

További cikkek

Rezsi

Rezsicsökkentés: így spórolhatnak a feltöltőkártyás áramvásárlók

Dráma

Harmadik születésnapján derült ki a tündéri kislányról, hogy halálos beteg